Rita Ora: “Avicii megváltoztatta az életemet”

2018/04/30  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

Az énekesnő koncertjén mondta ezt, mielőtt a DJ előtt tisztelegve elénekelte volna közösen alkotott dalukat, a 'Lonely Together'-t.

Rita Ora: “Avicii megváltoztatta az életemet”

Az elektronikus zene egyik legnagyobb fiatal tehetsége, a svéd Avicii, valódi nevén Tim Bergling, 28 évesen, április 20-án hunyt el. Bár a halál okát hivatalosan még nem tették közzé, az idegenkezűséget már kizárták. A család nyilatkozata szerint “már nem bírta tovább” (“he could not go on any longer”.)

A holland “King’s Day”-en az ország királyát, Willem Alexandert ünneplik az emberek: narancssárgába öltöznek (mely nemzeti színük), és ünnepségeket tartanak egész nap, ami az egész országban munkaszüneti nap. Április 27-én a Király Napján fellépett Rita Ora énekesnő is. Koncertjén elmondta, hogy a következő dalt nehéz lesz elénekelnie, és el is árulta, miért.

“Az a megtiszteltetés ért, hogy együtt dolgozhattam egy olyan emberrel, aki megváltoztatta az életemet, és aki remek barátom volt. A mai napon hallottam (az ünnepségen), hogy néhány DJ eljátssza a dalait, bár én még nem énekeltem el a közös dalunkat, mióta elhagyott minket. Nagyon nehéz lesz számomra a következő dal. Természetesen a fantasztikus Avicii-ről beszélek. Együtt dolgoztunk azon a dalon, amit utoljára jelentetett meg.”

Ezután megkérte a tömeget, hogy egy perces néma csenddel tisztelegjenek az elhunyt DJ és producer Avicii előtt.

Rita Ora érzelmes felvezető beszéde, és a dalról készült felvételt itt tudjátok megnézni:

Az énekesnő volt az egyik első azok közül, akik kifejezték részvétüket családnak. Twitter üzenében elmondta, mintha csak tegnap lett volna, hogy közösen dolgoztak a Lonely Together című dalon, és hogy túl hamar ment el a zenész.

 


 

 

Szólj hozzá!


A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy...

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...

Ami láthatatlan, attól még lehet hangja – szombaton jön a Bartók Feszt’

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et: a Műegyetem rakparton és környékén több mint 15 ezer látogatót várnak az egész napos, ingyenes fesztiválra. Az idei téma a láthatatlanság – amire a fesztivál zenei része talán a lehető legkézenfekvőbb választ adja: amit nem veszünk észre, azt még meghallhatjuk.
Új koncertek