Az Őrölt Nők Ketrece

Sena, Kardos-Horváth János, Köteles Leander – István, a király 40 a Sportarénában

2023/05/20  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Másfél órás élményszínház, a közönség bevonása, három színpad, gyermekkórus és tánckar várja a nézőket az István, a király című rockopera új, 40. születésnapi dupla előadásán augusztus 19-én a Budapest Sportarénában.

Fotó: Soós Lajos/MTI

Minden idők legsikeresebb hazai rockoperáját Szörényi Levente és Bródy János írta és 1983-ban a Királydombon mutatták be.

A mostani rendezésben:

István király: Koltai-Nagy Balázs,
Sarolt: Schell Judit,
Gizella: Horányi Juli,
Koppány: Baricz Gergő,
Réka: Herczku Ágnes,
Torda: Köteles Leander,
Asztrik: Orosz Ákos,
Vecelin: Kardos-Horváth János,
Laborc: Borbély Richárd,
főuraka: Pallag Márton, Krisztik Csaba és Andrássy Máté,
a Sámánt pedig – a szerzők engedélyével egy nő –, Sena Dagadu alakítja.

A kétezer négyzetméteres Arénában ezer négyzetméternyi színpadon fognak játszani, a produkcióban közreműködik a Magyar Állami Operaház Gyermekkara, egy 120 fős tánckar és egy hatfős rockzenekar.

"Az augusztus 19-i első előadásra úgy kelt el minden jegy, hogy István- és Koppány-jegyet árusítottunk, és az emberek mindkettőt vették. Az előadás főszereplőjének a közönséget szánjuk, közös éneklés lesz, miközben három helyszínen, az István-, a Koppány-színpadon, valamint középen egy szakrális térben zajlanak az események. A százhúsz néptáncos közreműködése tisztelgés az 1983-as bemutató, az egykori legendás Táncháztalálkozók, egyben édesapám, Novák Ferenc előtt" - nyilatkozta a rendező, Novák Péter.

Az István, a király zeneszerzője, Szörényi Levente az MTI-nek elmondta: negyven évvel ezelőtt, a rockopera bemutatóján nem gondoltak arra, milyen sikertörténet lesz a darab.

"Amikor 1983 nyarán a törökbálinti stúdióban a hangfelvételt kevertük, kicsit el voltam szontyolodva. Úgy éreztem, lehet, hogy nem olyan jó, amit csináltunk, de úgy látszik, tévedtem".

Szörényi Levente szerint valamit nagyon eltaláltak, holott a darabban mindössze örök igazságoknak tűnő sablonok hangzanak el.

"A zene és a szöveg együttműködése hozta azt, hogy mindenki megtalálja benne, ami a saját világának megfelel, és ezeket a gondolatokat, érzéseket a végén a Himnusz olvasztja össze".

Bródy János szövegíró felidézte: a királydombi előadás után sokan vélekedtek úgy, hogy egy fantasztikus darab született.

"Egy kicsit rezignáltan akkor azt mondtam, ha harminc év múlva még emlékeznek rá, akkor elhiszem, hogy jól dolgoztunk. Nos, már negyven év is eltelt. (...) A darab megmutatja, hogy mindannyiunkban van István és Koppány is, ami hihetetlen erőforrása a magyar kultúrának, és a végén mindenki érzi, hogy így vagyunk együtt magyarok."

Az előadás ruháit Horányi Juli tervezte, a díszlettervező Tóth Kázmér, a zenei vezető Károly Kati és Brucker Péter, a dramaturg Bányai Gábor.

István, a király, Sportaréna, Sena

 

 

Szólj hozzá!


Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...

John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket

Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket örömmel, az akkor született albumok mára...
Új koncertek