Shockmagazin: Beperelte zenésztársait az Aerosmith dobosa, mert a banda nem engedi színpadra

2020/01/22  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az Aerosmith huszonhat év után nyáron ismét Magyarországon koncertezik, de arra nem fogadnánk, hogy Joey Kramer is itt lesz velük – írja a portál.

Fotó: Aerosmith/FB

Joey Kramer egy vállsérülés – és emellett más források szerint egy bokasérülés – miatt kényszerült némi pihenőre: az elmúlt nyolc hónapban a csapat Kramer technikusával, John Douglassal állt színpadra. Kellemetlen fordulatot jelent az ügyben, hogy Joey most beperelte társait, amiért állítása szerint a többiek csaknem öt évtized után ki akarják szorítani a zenekarból – írja a magazin.

Joey szerint megalázó, hogy a többiek meghallgatást akartak tartani neki egy fellépés előtt, hogy így ellenőrizzék, megfelelő formában van-e már a koncertezéshez, miközben állítása szerint egy aktuális koncertfelvételhez forgatott videójával már bizonyította nekik: minden rendben az egészségével.

A csapathoz közeli forrásokra hivatkozva a People azt írja: Kramernek valóban meghallgatásokon kellett volna részt vennie, ennek azonban az volt az oka, hogy a dobos több, korábban betervezett közös próbán egyszerűen nem jelent meg, méghozzá ígéretei ellenére. Emellett az általa említett felvételen a csapat megítélése szerint nem hozta a tőlük megszokott és a rajongók részéről elvárt színvonalat.

Az Aerosmith nyilatkozatban reagált Kramer keresetére. Eszerint elsősorban Joey egészségi állapotát tartják szem előtt, és a dobos az elmúlt fél évben sem érzelmi, sem fizikai szempontból nem volt alkalmas formában ahhoz, hogy velük koncertezzen.

Aerosmith, Puskás Aréna, koncert, turné, Joey Kramer, per

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek