Ski Mask The Slump God: megvan az új időpont!

2024/07/10  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A floridai rapper az egész turnéját – logisztikai okokból – őszre halasztották, így a július elejére tervezett időpont helyett szeptember 30-án lép majd fel Budapesten, az Akváriumban.

Fotó: Ski Mask The Slump God

KI Ő?

2015-ben bukkant elő Dél-Florida legsötétebb bugyraiból, majd 2018-as debütáló lemezével hamar a Pitchfork Top 200-as listájának hatodik helyén találta magát. A STOKELEY album előtt is több nagysikerű mixtape hozta be a köztudatba a Ski Mask The Slump God nevet, 2018 után pedig több single és egy újabb mixtape is bekerült a diszkográfiába.

MIÉRT KEDVELIK?

Állítólag azért, mert következetesen feszegeti a hiphop határait lírai ügyességével, ritmikai kiszámíthatatlanságával és elit szójátékával. Ritka rap-erőnek vallja magát, aki a kategóriákkal és korszakokkal dacolva, magas szinten, bocsánatot soha nem kérő hozzáállásával fontos szereplője a hiphop színtérnek.

HONNAN ISMERHETJÜK?

A folyamatosan új dalokkal jelentkező előadót tavaly már elcsíphettük a Suicideboys előzenekaraként, most pedig első önálló bulijával tér vissza hozzánk – végül szeptember 30-án.

LEGFRISSEB VIDEÓJA?

 

A korábban megváltott belépőjegyek továbbra is érvényesek maradnak a koncertre, akinek pedig nem megfelelő az új dátum, az visszaválthatja a jegyét.

Ski Mask The Slump God, Akvárium, halasztott koncert

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek