Szenes Iván idén lenne 100 éves

2024/02/13  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Talán nincs is a járókelők között, aki ne tudná folytatni sorait...Több mint 2000 dal, 200 színdarab, tucatnyi film, számos nagy sikerű televíziós műsor fűződik Szenes Iván nevéhez, aki idén lenne 100 éves.

 Szenes Iván idén lenne 100 éves

A „Mindenkinek van egy álma” lemezéből több mint egymillió példány kelt el. Ő nyerte a hazai Táncdalfesztiválokon a legtöbb első díjat, megkapta a legjobb szövegíró elismerést, és elnyerte a közönségdíjat is, de nemzetközi fesztiválokat is nyert. Életműve rendkívül sokoldalú: komoly költőnek indult, a legtöbb magyar zenés darab szövegét is neki köszönhetjük. Színházi dramaturgként, zeneszerzőként és dalköltőként is bizonyított.

Szenes Iván kiemelkedő, példaértékű és vitathatatlan örökségét immár 14. éve a dalköltő lánya, Szenes Andrea gondozza, küldetésének tekinti a Szenes-hagyomány ápolását.

2024-et Szenes Andrea és a Szenes Alapítvány „Szenes Iván 100” emlékévnek nyilvánította, mely során különleges programsorozattal készül.

A Szenes-dinasztia házából indult útjára sok sláger, kasszasiker, karrier. Egy korszak kultúrtörténete elevenedik meg a 2024. április 25-én Szenes Iván születésnapján megnyíló Slágermúzeumban. A tervek szerint a tárlatvezetést Bodrogi Gyula és Szenes Andrea tartják majd.

A házban még áll a zongora, melyen Lehár Ferenc és Kálmán Imre játszott. Itt lapul az az ezüst cigarettatárca, amin Kálmán Imre írt Szenes Andornak, akivel együtt szerezték a ma már hungarikumnak számító operetteket. Itt láthatjuk többek között a Táncdalfesztivál nagydíját, a legjobb szövegírói díjat, valamint Szenes Iván 100 db kukkerét is, amelyekkel lóversenyre járt és mindig újat vett, miután vesztett valamelyikkel…

A Szenes slágereket olyan kiemelkedő Kossuth díjas művészek szólaltatták meg, mint Törőcsik Mari, Honthy Hanna, Latinovits Zoltán, Latabár Kálmán, Ruttkai Éva, Balázs Fecó, Balázs Péter és Bodrogi Gyula. Így van ez ma is a Szenes Andrea által szervezett több mint 10.000 fős koncerteken és a Duna TV műsoraiban Ez is bizonyítja, hogy Szenes Iván slágerei ténylegesen a legjobban bizonyítottak az adott művészeti ágban, alkotásai közismertek és a szakmabeliek is a legkiemelkedőbbek közé sorolják a feledhetetlen dalkölteményeket.

Ebben az évben annyiban lesznek még különlegesebbek ezek a koncertek, hogy a slágerek mellett jobban felölelik Szenes Iván életművét, színházi és filmes munkásságát is. A tavaszi születésnapi koncertjére Lakitelken, az új Kárpátia központban kerül sor, ahová Szenes Iván mindig örömmel látogatott. Tiszteletére a helyszínen egy padot is avatnak majd. Természetesen Győrben is lesz koncert az idén is a jól ismert Szenes Iván parkban, ahol Szenes Iván sokáig dramaturgként tevékenykedett.

Ősszel pedig sor kerül a szokásos budapesti nagykoncertre a Szenes Iván téren. Ez az egyetlen olyan koncert a világon, amely ott tudott megvalósulni, ahol maguk a slágerek születtek.

 

Szenes Iván

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek