Az Őrölt Nők Ketrece

Szomorú vasárnap: meghalt DJ Palotai – a partik Apuja

2023/11/19  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Még a Depeche Mode tagjai is lementek a rakpartra meghallgatni, ahogy Palotai Zsolt játszik... Tegnap kapta volna meg a Főváros Pro Cultura Urbis díját, de már nem tudta átvenni. Palotai Zsolt 62 éves volt – immáron örökéletű.

Szomorú vasárnap: meghalt DJ Palotai – a partik Apuja

Ha egy magyar DJ-t kell mondani, sokan az ő nevét mondaná(n)k. A hazai progresszív elektronikus tánczenei kultúra talán legfontosabb alakja volt, sok DJ az ő köpönyegéből bújt elő. Több generáció is nevelkedett a zenéin, akár hallgatóként, akár alkotóként – írja a Józsefvárosi újság.

Azért ezt a forrást választottuk, mert a győri származású Palotai Zsolt ezer szállal kötődött kerülethez. A Tilos az Á-ban indult karrierje, ahol eredetileg pultos volt, majd ő lett a művészeti vezetője a helynek, ő felelt a jó zenékért, ami lehetett acid, jazz, punk, népzene – egészen páratlan szélességű zenei palettáról játszott akkoriban, és a Tilos Rádió megalapításakor ő tette naggyá a rádiót zeneileg. Akkor váltott az elektronikus zenére, amikor a Tilostól elvették a frekvenciát 1993-ban.

Az utána érkező DJ-k mind tőle tanulták el a fortélyokat. Jó ízlésű, csendes és alázatos figura volt, aki a korral sem szürkült bele a szcénába, sokszor újult meg, és sosem állt le az új zenék és műfajok megismerésével és megismertetésével.

Mielőtt a DJ-karrierbe belevágott, a Testnevelési Főiskolára járt, édesapja – Palotai Károly – nemzetközileg elismert futballbíró és olimpiai bajnok labdarúgó volt öt éve hunyt el. Fia sem kevésbé edzett, hiszen sportértékű az a teljesítmény, amit a partikon nyújtott: volt, hogy 10-12 órán át zenélt. Józsefvárosban az egykori Corvintetőn voltak Rewind bulijai, amik eredetileg a Trafóból indultak el, de sokat játszott az egykori ferencvárosi Kultiplexben is – ezekből a helyekből már csak a Trafó maradt meg...

A népszerű lemezlovast épp halála napján tüntették ki Budapest 150. születésnapján Pro Cultura Urbis-díjjal, az ünnepélyes átadó viszont Zsolt betegség miatt már nem tudott részt venni.

"Kösz a beateket, Zsolt. Hiányozni fogsz" – búcsúzik a lemezlovastól a szerző, Pálinkás János.

A FB-on ezekkel a szavakkal búcsúznak tőle, ami taléán körvonalazza azok számára a személyiségét, akik nem ismerték:

"Filozófus volt, mindig úgy éreztem. A béke szigete az őrületben. Csodálatos nyugalommal segítette a fiatalokat.... jó volt vele dolgozni. Részvétem a családnak és a kollégáknak.  Végtelen energiája velünk marad...".

"Most már nem fog Kossuth-díjat kapni...
Számomra ő volt A DJ. Emlékére nézzétek meg ezt a filmet róla."
"Emlékszem, jó húsz éve, a palicsi etno kampos bulik egyikén találkoztam vele először. Már mindenki kereste, mert lassan kezdenie kellett a szettet. Kocsikáztunk, szétnéztünk a tőzegben, beszélgettünk a Tiszáról, a Tilosról, majd két órát eldumálgattunk az erdőben egy végeláthatatlan cigi mellett. Mesélt a 90-es évek underground bulijairól, a funktól a dnb-ig, a generációs különbségekről... Azt mondta, az apám lehetne... Kicsit mindannyiunk apja is volt. Ég veled..."
"Viszlát, Papa, köszönök mindent. El sem tudom mondani, hogy mennyi mindent kaptam tőled. Senki más nem volt akkora hatással a zeneszeretetem formálódására, mint Te. Értelmet adtál fiatalkorom hedonista száguldásának és alapot a spirituális "én-keresésemnek" a zene által, illetve célt, hogy kivejezzem magam a zene által..."
Utolsó interjúját – amiről még nem is sejtettük, hogy az lesz az utolsó – az RTL Klubnak adta, a FB-on mi is megosztottuk. Nagyon komoly és nagyon keserű dolgokat fogalmazott meg a kérdésekre válaszolva.

"Akkor bízol benne, hogy visszatérsz?

Nem nagyon hiszem ezt, hiszen a lányomék generációja volt az utolsó, akik még láttak színpadon. Úgyhogy a fiatalok nem tudják, ki vagyok, és nincs is sok esély, hogy megtudják."

DJ Palotai most már nem tér vissza, de, kedves fiatalok, jegyezzétek meg ezt a nevet.

Nyugodjék békében.

Fotó: Dublic/FB

 

Palotai Zsolt, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző – előkerült a Jack Jack története

Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző –...

2008-ban négy ismert magyar zenész összeállt, hogy közös lemezt készítsen. A kísérletből zenekar, majd egész estés dokumentumfilm született,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is ismerik, ha a neve elsőre nem mond nekik semmit: a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) című sorozat főcímzenéje, a Cold Little Heart szinte elválaszthatatlan a kaliforniai tengerparton...
Új koncertek