Menopauza

Születésnapi koncertből emlékkoncert: Éri Péter emlékére zenélnek gyermekei és a Muzsikás

2023/11/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Sajnos, nem példa nélküli az eset: mire elérkezett Török Ádám életmű-koncertjének a napja, addigra maga a zenész nem vehetett részt rajta. Éri Péter november 11-én lett volna 70 éves. A Muzsikás előre meghirdetett Fonó-béli koncertjét így az ő emlékének ajánlja. Az együttes oszlopos tagja október 15-én hunyt el.

Fotó: Muzsikás/FB

Éri Péter születésnapján a hozzá legközelebb álló zenészekkel, vendégekkel emlékezünk, gondolunk rá, tovább erősítve a hitet, hogy népzenénk páratlan szépsége szellemi és lelki töltődés mindenkinek!” – írja a Kossuth-díjas együttes honlapján.

A koncerten közreműködik az Erdőfű, amelynek alapító tagjai Éri Péter gyermekei, Éri Katalin és Éri Márton. Fellép Kacsó Hanga (ének) és Fülei Balázs (zongora) és természetesen az 50 éves Muzsikás együttes tagjai: Sipos Mihály (hegedű), Hamar Dániel (bőgő), Porteleki László (hegedű), közreműködik: Mester László (kontra).

Az Erdőfű Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából jött létre. A tagok mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményezés célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt.

A zenekar tagjai:

  • Maruzsenszki Andor – hegedű,
  • Kiss-Balbinat Ádám – ének, hegedű,
  • Éri Márton – brácsa,
  • Éri Katalin – nagybőgő,
  • közreműködik: Salamon Soma – tangóharmonika, furulya.

Martin György Kalotaszegen című lemezük – amely felkerült a Transglobal World Music Charts rangos világzenei toplistájára – az utolsó kiadott album, amely Éri Péter játékát örökítette meg.

 

A Muzsikás együttes legendás Allegro Barbaro című műsorában Bartók és Kodály zongoradarabjait ötvözi magyar népzenével. A 2008-ban felvett azonos című lemezükön Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész közreműködésével szólalnak meg a darabok, az elmúlt években a műsort Fülei Balázs zongoraművésszel játszotta a zenekar. A november 11-ei koncerten ezek a dalok is felcsendülnek a Liszt-díjas zongoraművész részvételével a Fonóban.

Kacsó Hanga székely-mezőségi családba született, számára a közös éneklés hagyomány volt. 16 éves korában tűnt fel a Fölszállott a Páva tehetségkutató televíziós műsorban, két évre rá, 2014-ben a második ízben kiírt versenyben a népdal-szólista kategória győztese lett. A Muzsikás együttes meghívott vendégeként, énekeseként az elmúlt években olyan legendás fesztiválokon lépett fel az együttessel, mint a Merode Fesztivál (Belgium), az Enescu Fesztivál (Románia), a Sur Jahan Fesztivál (India) vagy az Ethno Port Fesztivál (Lengyelország).

A koncertről bővebben a Fonó weboldalán.

Muzsikás, Ertdőfű, Éri Péter, emlékkoncert, Fonó

 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek