Újraindul a Poptarisznya!

2018/08/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Poptaritop – megvan? Újraindul az országos Retro Rádióban B. Tóth László egykor kultikus műsora, a Poptarisznya – értesült a Kreatív.hu.

Fotó: Poptarisznya (1986) – Hámor Szabolcs/MTI (Magyar Fotóarchívum)

Az eredetileg 1982-ben indult rádióműsor évtizedeken keresztül formálta generációk zenei ízlését. Eredetileg a Petőfin szólt, később – úgy emlékszünk – a Calypso rádióra költözött. A műsorral együtt B. Tóth László műsorvezető is a magyar rádiózás meghatározó alakja lett hosszú éveken keresztül. A mostani sajtóközlemény szerint 9 nagylemeze jelent meg és 23 éven keresztül vezette a Poptarisznya című műsort.

"A leginkább persze azért utáltak, mert belepofáztam a számokba. Volt, hogy a gyerekem sírva jött haza az általános iskolából, mert az osztálytársak szülei rajta keresztül üzentek nekem. A mai napig hallok olyan kazettákat, ahol az én hangom is belekeveredik egy-egy számba. Sőt, máig megállítanak az utcán, hogy azért nem kellett volna annyit belebeszélni a számokba." (HVG, 2015)

A műsor még abban az időben lett népszerű, amikor csak néhány adóból lehetett válogatni és nem is létezett még kereskedelmi rádiózás Magyarországon.

A Poptarisznya B. Tóth Lászlóval 16 év után tér vissza augusztus 19-től a Retro Rádióban.

 

Poptarisznya, rádió, B. Tóth László

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek