Valami egészen döbbenetes előadásra készül a hamburgi Operaház

2019/01/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A hamburgi Operaház felhívást tett közzé menekültek részére, hogy csatlakozzanak a kórushoz a készülő Nabucco-előadásban, amelynek próbái január 30-án kezdődnek majd írja a Papageno.hu.

Fotó forrása: Youtube

Verdi ezzel az operájával lépett a maradandó nemzetközi hírnév útjára. Az ősbemutató 1842. március 9-én volt a milánói Scalában. Az 1848-as forradalom alatt a harmadik felvonás második képében elhangzó Va' pensiero kezdetű kórusszám az olaszok második nemzeti himnusza lett. (Operakalauz)

Nem ez az egyetlen különlegessége a Verdi-előadásnak: a produkciót távmunkában rendezi Kirill Szerebrennyikov, aki „sikkasztás gyanúja és a Putyin-rezsim bírálata miatt” több mint másfél élve házi őrizetben van – a Gogol Színház művészeti vezetője már egy éve él a világtól szinte teljesen elzártan

A hamburgi Operaház szóvivője elmondta, hogy bíznak és reménykednek az orosz rendező szabadulásában, hogy részt vehessen a bemutatón. Az előadás karmestere Paolo Carignani lesz.

A Nabucco híres Rabszolga-kórusát mindenki ismeri, dallamát még azok is, akik nem feltétlenül operahívek. A szöveget a videó alá illesztettük – most képzeljétek el azt, hogy menekültek éneklik... Már így is döbbenetes.

"Mint a fecske, repülj messze földre,
Színarany szárnyú gondolat repülj el!
Rég nem látott hazámba kerülj el,
Vár a hõn szeretett szép otthoni táj.
Üdvözöld várunk száz õsi tornyát,
Nézz az áldott, az egykor oly virágzó völgybe...
Tudd meg bús földünk szánalmas sorsát,
Ó az emlék, hogy kínoz, hogy fáj!
Bölcsek lantja a fûzfának ágán
Ó miért lett oly néma a húrja?
Zengjen áradjon dallama újra
Mondja el, hogy mily szép volt a múlt.
Keljen életre mindenki száján,
Szálljon bátran a feltámadt ének.
Adjon hangot e sorsûzött népnek,
Mely a bús szívbe új lángot gyújt.
Fényes új lángot gyújt! "

A Papageno cikke

 

Operaház, hamburg, Nabucco, menekültek, Kirill Szerebrennyikov

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek