Vennél Guns N' Roses lemezt 260.000 forintért?

2018/05/06  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

Ahogyan nemrég megírtuk, a napokban Londonban figyeltek fel arra az óriásplakátra, amelyen az együttes mind az öt eredeti tagja szerepel az Appetite For Destruction borítójáról. Ez bizony rengeteg találgatásra adott okot, többen például reménykedtek (reménykedtünk) benne, hogy az együttes a ‘87-es felállásban AFD turnéra indul majd, és a teljes lemezt hallhatjuk élőben.

Vennél Guns N' Roses lemezt 260.000 forintért?

Aztán megtörtént a nagy bejelentés: turné nem lesz, reunion sem, azonban a teljes lemezt újra kiadják – elképesztő mennyiségű extrával.

A szóban forgó lemez a GnR debütáló albuma, amely 1987-ben jelent meg és elsöprő sikert aratott. Megjelenése után nem sokkal a leggyorsabban fogyó debüt-album lett, világszerte meghozva számukra a hírnevet. Több, mint 30 millió eladott példánnyal a mai napig az egyik legtöbbet eladott lemez az egész világon.

A lemezt tehát újra meg lehet vásárolni díszdobozban, kiegészítőkkel, plakátostul, de most jön a hab a tortán: néhány eddig ki nem adott dalt is tartalmaz a csomag!

Annyi mindent rejt a doboz, hogy csináltak róla egy videót is. Íme, mit adnak 999 dollártért (kb. 260.000 Ft):

Június 29-től kapható, de a honlapjukon természetesen már előrendelhető.

Felsorolni szinte lehetetlen a tartalmát (bár természetesen megtették a honlapon, a díszdoboz oldalán), azonban annyit kiemelnénk: a poszterek, kitűzők, fotók, régi koncertjegyek mellett 4 CD is lesz benne, összesen 73 dallal, ebből 49-et pedig még sosem adtak ki ezelőtt!

Az egész világon mindössze 10.000 db-ot fognak kiadni, a nagy gyűjtők azonban a magas ár ellenére valószínűleg gyorsan el fogják őket kapkodni.

Több méretű csomag is kapható lesz, így aki ekkora összeget azért nem adna ki érte, annak jó hír, hogy a Locked N’ Loaded elnevezésű kiadásnak lesznek kistestvérei is:

→ 179 dollárért egy “Super Deluxe” kiadást tudunk megvásárolni:

 

→ De ha csak az albumot szeretnénk megvenni, a 2 lemezes deluxe verzióhoz most 19,9 dollárért juthatunk hozzá.


 

 

Szólj hozzá!


A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy...

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...

Ami láthatatlan, attól még lehet hangja – szombaton jön a Bartók Feszt’

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et: a Műegyetem rakparton és környékén több mint 15 ezer látogatót várnak az egész napos, ingyenes fesztiválra. Az idei téma a láthatatlanság – amire a fesztivál zenei része talán a lehető legkézenfekvőbb választ adja: amit nem veszünk észre, azt még meghallhatjuk.
Új koncertek