Zenészképzés – nem középiskolás fokon

2024/01/23  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

2023 szeptemberében a Debreceni Egyetemen indult az országban elsőként könnyűzenei alapképzés, amelyet a 2024. évi felvételi eljárásban is választhatnak azok a tehetséges fiatalok, akik diplomás könnyűzenészként képzelik el jövőjüket.

Fotó: unideb.hu

A kortárs könnyűzene alapképzési szak indításának ötlete 2016-ban fogalmazódott meg először a jelentős komolyzene-oktatási hagyományokkal rendelkező Debreceni Egyetem vezetésében, tekintve, hogy ilyen képzés addig Magyarországon nem volt elérhető.

A szándék komolyságát jelezte, hogy 2017-ben a Debreceni Egyetem saját forrásból egy modern, professzionális eszköz- és hangszerparkkal, stúdióval, hangszigetelt tantermekkel rendelkező, önálló campust hozott létre dedikáltan a könnyűzenei képzés számára a Füredi út 44. szám alatt. A könnyűzene oktatása az egyetemen szabadon választható kurzusok formájában 2018 februárjában indult el.

"Az a cél, hogy idővel minél több professzionális zenész kerüljön ki az egyetemről, ehhez a színvonalas képzést, a kiváló infrastruktúrát, a hazai könnyűzenei élet ismert és elismert előadóit biztosítjuk. A teljesség igénye nélkül olyan nevek fémjelzik az oktatói gárdát, mint Wolf Kati és Erdős Fruzsi énekesnők, Tóth Marcell billentyűs-producer, Gyémánt Bálint gitáros, Varga Antal, az Abrakazabra zenekar vezetője, valamint a Gudics-ikrek, Martin és Marcell. A zenében továbbra is centralizáció jellemző itthon, ezért nagy siker, hogy nem a fővárosban, hanem vidéken jött létre az a szak, ami iránt ráadásul Budapesten is hatalmas az érdeklődés" – fogalmazott 2023 januárjában a Magyar Zene Házában tartott rendezvényen a DE Könnyűzenei Intézet vezetője, Kapusi Kálmán.

A 2023. évi általános felvételi eljárásban közel négyszeres túljelentkezés volt a képzésre, 81 jelentkezőből 24 főt vettek fel.

A hallgatókat a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének oktatói, valamint a hazai könnyűzenei élet ismert előadói oktatták. A szak hallgatóinak első, bemutatkozó vizsgakoncertje óriási sikert aratott, számos zenei szakember is részt vett az eseményen, köztük Péter Bence világhírű zongoraművész, virtuóz is, aki rendkívül elismerően nyilatkozott a koncertről, valamint arról, hogy egy ilyen színvonalú képzés meg tudott valósulni Magyarországon.

A képzésben összesen nyolc – könnyűzenei gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, ének, szaxofon, trombita és harsona – szakirány közül választhatnak a felvételizők.

Az egyetem azzal (is) csábítja Debrecenbe a hallgatókat, hogy akik felvételt nyernek Magyarország legnemzetközibb egyetemén (7500 külföldi hallgató 130 országból), a legjobb “campus-élmény” mellett, a legfejlődőbb városban tanulhatnak Debrecenben, olyan könnyűzenei képzésen, amelynek hátterét a gyakorló zenészek mellett a több évtizedes hagyományokkal rendelkező Zeneművészeti Kar nyújtja. A tanulmányi élmények mellett a hallgatók fellépési lehetőséghez is juthatnak Európa legnagyobb tanévnyitó show-ján a yoUDay-en, vagy a Campus Fesztiválon.

Infó még itt.

Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete, zenészképzés

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek