A jazz, a hiphop és az elektronikus zene határán mozgó előadó a Turbina Kulturális Központban mutatja meg, hogyan lehet egyetlen hangszerből szinte egy egész zenekar hangzását előcsalogatni.
Egy szaxofonos, aki nem egyszerűen dallamokat játszik, hanem hangzásokat épít: ridgeclub koncertjein a közönség szinte végigkövetheti, hogyan születik meg egy-egy szerzemény. A looper segítségével rögzített és újra meg újra visszajátszott hangok egymásra rétegződnek, a digitális effektek pedig olyan atmoszférát teremtenek, amelyben időnként már nehéz megmondani, hol ér véget a szaxofon hangja, és hol kezdődik az elektronikus zene.
A torontói zenész idén márciusban jelentette meg első kislemezét where am i supposed to go? címmel. A lassú, atmoszférikus instrumentális darab a múltba való beleragadás és a jövőbe vetett remény közötti bizonytalanságot próbálja hangokba önteni. Azóta további szerzeményekkel jelentkezett, amelyekben a gyász, a reménytelenség és a szabadság érzése egyaránt megjelenik. Zenéje szavak nélkül mesél, és úgy tűnik, sokan értik ezt a nyelvet:
Spotify-hallgatóinak havi száma megközelíti a négymilliót, do i clench my fists? című dala pedig a közölt adatok szerint hat hónap alatt több mint 50 millió lejátszást gyűjtött össze a streamingplatformokon.
Hangzásában a jazz-fusion mellett olyan kísérletező előadók hatása fedezhető fel, mint Flying Lotus vagy Sam Gendel, de a hiphop világából Clams Casino és Madlib is fontos inspirációt jelent számára. Dél-indiai családi gyökerei révén az indiai klasszikus zene dallamvilága ugyancsak része ennek a különleges zenei keveréknek.
Ridgeclub első magyarországi koncertjét november 6-án, pénteken a Turbinában rendezik meg. Aki kíváncsi arra, hogyan válhat egy szaxofon, néhány elektronikus eszköz és jó adag kreativitás önálló zenei univerzummá, most élőben is megtapasztalhatja. És hogy egy szerencsés olvasónk másodmagával ott lehessen a koncerten, három kérdést teszünk fel. A válaszok természetesen a fenti szövegben rejtőznek.
Kérünk, létező e-mail címet adj meg, mert ha nyersz, így tudjuk eljuttatni neked a jegyet, és azt is mérlegeld, hogy ráérsz-e november 6-án és el tudsz-e jutni a
budapesti TURBINÁBA.
(Most, lécci, gondold át még egyszer... tapasztalatból mondjuk, és csak akkor játssz, ha mindkettő TUTI.)
A nyeremény-jegyek pénzért történő értékesítése TILOS!




























