A százötven éve született, nyolcvan évvel ezelőtt elhunyt Szergej Rachmaninov a zeneszerzőknek abba a körébe tartozik, akiknek megítélése jó ideig szakmai vitákat gerjesztett.
Egyesek posztromantikus stílusát tartották túlhaladottnak, míg mások melódiabőségét rótták fel neki. Köszönhetően a 20-21. század néhány eltökélt muzsikus zsenijének – mint például Vladimir Horowitz, David Helfgott vagy Kocsis Zoltán –, napjainkban már nem kérdőjeleződik meg az orosz származású zeneszerző életműve.
Rachmaninov nem kizárólag zeneszerzői teljesítményével, hanem rendkívüli előadóművészi tevékenységével is beírta nevét a zenetörténetbe, pianista képességeit sokan egyenesen Liszt Ferenc-i magaslatokba helyezik. Ezt az állítást erősíteni látszik az 1909-ben – első amerikai turnéja során – bemutatott III., d-moll zongoraversenye, melynek előadása máig nagy erőpróbát jelent a zongoristák számára. A szerző úgy emlékezett vissza, hogy talán ez volt az egyetlen alkalom, amikor műve nemcsak a muzsikusok, hanem a közönség körében is sikert aratott.
Rachmaninov 1935 és 1936 között komponálta a-moll hangnemű III. szimfóniáját, mely életművében átmeneti jellegű alkotásnak számít. Dallamilag és ritmusában ez a leginkább orosz karakterű szimfóniája, korábbi műveihez mérten viszont igen újszerű. Kifejezésmódjában egyszerűsödés jelenik meg, ami ugyanakkor fokozza a szimfónia érzelmi erejét. A darabot 1936-ban Leopold Stokowski vezényletével a Philadelphia Zenekar mutatta be. A kritikai vélemények megoszlottak, a közvélemény pedig kezdetben kifejezetten negatívan viszonyult a műhöz. Évtizedeknek kellett eltelnie, hogy a darab és szerzője kedvezőbb megítélés alá essen, és a darab elfoglalja helyét a zenekari repertoárban.
A hozzávetőleg negyven perc időtartamú szimfónia mindössze három tételt tartalmaz.
Közreműködik: Szabó Marcell – zongora / Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Kollár Imre
Szólj hozzá!