Közreműködik: Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel és oboán közreműködik: François Leleux
Mozart: C-dúr „Linzi” szimfónia, No. 36, K. 425
Mozart 1783 őszén, Linz városában tartózkodva kapott váratlan felkérést egy hangversenyre, amelyre új szimfóniát kellett komponálnia. A legenda szerint a mű néhány nap alatt készült el, ami különösen érdekes annak fényében, milyen kiforrott és nagyszabású darabról van szó. A szimfónia Haydn-re utaló lassú bevezetéssel indul, mely aztán szonáta-formában folytatódik az úgynevezett „társasági szimfóniák” modorában. A további tételekben Mozart gazdag tematikus anyagot, élénk kontrasztokat és ragyogó hangszerelést vonultat fel. A szerenád-hangulatú második tételt vaskos menüett követi, majd vígoperai levegőt árasztó, felszabadult zárótételt hallunk.
Antonio Pasculli: Versenymű oboára és zenekarra
Antonio Pasculli korának egyik legnagyobb oboavirtuóza és megújítója volt, akinek művei az olasz bel canto hagyományából táplálkoznak. Versenyművében az oboa szinte énekesként lép a hallgató elé: technikailag rendkívül igényes futamai mellett hosszú, hajlékony dallamíveket is megszólaltatva. A zenekari kíséret elsősorban az oboaszólam kibontakozását szolgálja, operai hangulatot teremtve. Pasculli darabja egyszerre bravúros hangszeres bemutatkozás és érzelmekben gazdag, operai hangvételű zenei elbeszélés.
Gaetano Donizetti nyomán: Fantázia A kegyencnő (La favorita) című opera témáira
Gaetano Donizetti A kegyencnő című operája a romantikus olasz operairodalom egyik jelentős alkotása, amely szenvedélyes dallamaival és drámai fordulataival vált népszerűvé. Az opera legismertebb témáira épülő fantázia hangszeres formában idézi fel a mű érzelmi világát. A feldolgozás szabadon kezeli az eredeti dallamokat, lehetőséget adva a szólistának a virtuozitás és az operai kifejezésmód bemutatására.
Franz Schubert: Rosamunde – nyitány, D. 644
Schubert a Rosamunde című színműhöz írt kísérőzenéje életében nem aratott különösebb sikert, a hozzá kapcsolódó nyitány azonban később önálló koncertdarabként vált ismertté. A mű lírai, kissé melankolikus hangvétele Schubert legjellegzetesebb zenei arculatát mutatja meg. A nyitány finom feszültségei és gazdag dallamvilága bensőséges, mégis drámai atmoszférát teremt. Egyszerre sugároz nyugalmat és belső nyugtalanságot, amely Schubert zenéjének egyik alapvető vonása.
Franz Schubert: V. szimfónia B-dúr, D. 485
Schubert 1816-ban, mindössze 19 évesen komponálta V. szimfóniáját, amely a klasszikus szimfóniaeszmény egyik legszebb korai példája életművében. A mű világos hangszerelése és kiegyensúlyozott formái Mozart és Haydn hatását tükrözik, ugyanakkor már felfedezhető benne Schubert saját, dallamközpontú hangja is. A szimfónia könnyed, derűs karaktere mögött finom érzelmi árnyalatok rejlenek, különösen a lassú tételben. Az egész művet fiatalos lendület, elegancia és természetes zenei beszéd hatja át, ami a klasszikus és a kibontakozó romantikus stílus közötti átmenetet is érzékletesen megmutatja.
– baljos –
Szólj hozzá!