Műsor:
Takács Jenő: Antiqua Hungarica, op.47
Dohnányi: Változatok egy gyermekdalra, op. 25.
Schubert: VIII. (h-moll) „Befejezetlen” szimfónia
Közreműködik: Fejérvári Zoltán – zongora / Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kesselyák Gergely
Bővebb leírás:
Minden idők leghosszabb életű – 103 évesen eltávozott – magyar zeneszerzőjének, Takács Jenőnek (1902-2005) a pályája négy világrészen bontakozott ki. Utolsó harminc évét burgenlandi szülőhelyén – a magyar határhoz közeli Cinfalván (Siegendorf) – töltötte. Gazdag életművet hagyott maga után, komponált zongoraműveket, zenekari darabokat, versenyműveket, kórusokat és kamarazenei alkotásokat. 2002-ben, születésének századik évfordulóján mintegy 200 hangversenyen játszották műveit szerte a világban. Az 1941-ben szimfonikus zenekarra íródott Antiqua Hungarica egyike a legjelentősebb Takács kompozícióknak, bizonyság arra, hogy a szerző a nagyvilágban megélt számos művészi tapasztalata ellenére sem tagadta meg soha magyar identitását. Tételei: I. Cantus initialis, II. Felső-magyarországi tánc, III. Dél-magyaroszági tánc, IV. Cantus finalis
„A humor barátainak örömére, mások bosszúságára” – így hangzik Dohnányi szellemes ajánlása, melyet Változatok egy gyermekdalra című – 1914-ben Berlinben bemutatott – művéhez kapcsolt. Tanítványa és életrajzírója, Vázsonyi Bálint egyfajta zenei „Így írtok ti”-nek tartotta a zongoraszólós művet, amely még azok számára is teljes értékű zenei élményt ad, akik – kellő zeneirodalom és stílusismeret híján – nem ismerik fel benne a „modelleket” és az utalásokat. A variációk alapjául szolgáló gyermekdal nem más, mint a nálunk „Hull a pelyhes fehér hó” szöveggel ismert (francia eredetije Ah! vous dirai-je, maman) népszerű dallam, melyről tudjuk, hogy már számos szerzőt megihletett Mozarttól Adolphe Adamon át, egészen Liszt Ferencig. Az előbb zenekaron, majd a zongorán felhangzó téma bemutatása után 13 variáció hallunk, hogy aztán egy mesterien szerkesztett fugato zárja a művet. A darab akár Dohnányi névjegye is lehetne, mert egyszerre tükrözi a művész színes egyéniségét, zseniális pianista képességeit és átlagon felüli zeneszerzői talentumát.
Annak ellenére, Franz Schubert a tragikusan rövid életű komponisták közé tartozik, VIII. h-moll szimfóniájának befejezetlensége mégsem a korai halálával magyarázható. Bár maradtak fenn a mű folytatáshoz készült vázlatai, mégis valószínűnek látszik, hogy Schubert az első két tételt zeneileg és hangulatilag is teljesnek érezte, és nem is törekedett a további komponálásra. Az 1822-es keltezésű Befejezetlen szimfóniát szokás a zeneirodalom első romantikus szimfóniájának is tekinteni, mivel a klasszikus forma szigorú keretei között inkább a lírai, személyes impulzusokra helyezi a hangsúlyt. Hangszerelése sem kizárólag a funkcionalitáshoz kötött, hanem különböző hangszín kombinációik révén a romantika hangzásvilágát előlegezi meg. A szimfónia bemutatójára a szerző halála után harminchét évvel, a bécsi Hofburgban került sor. Első, Allegro moderato tételében a mélyvonósok nyitó ütemei után a főtéma fafúvósoknál szólal meg, majd a rezignáltan melodikus melléktéma a csellókon bontakozik ki. A szonátaforma szabályai szerint zajló építkezés folyamán váratlan drámai mozzanatok is következnek, majd a visszatérést követően az indító basszustéma fejezi be a tételt. A második, Andante con moto tétel derűsebb, mozgalmasabb, mint az előző. Idilli hangulatot, békés nyugalmat áraszt. Kamarazenei jellegét ünnepélyes hangú zenekari kontrasztok tagolják, hogy aztán emelkedett nyugalomban érjen véget a befejezetlenségében is lekerekített és egységes remekmű.
- baljos -
Szólj hozzá!