A ZENÉT SZOLGÁLÓ VIRTUOZITÁS a Szolnoki Szimfonikusokkal

Műsor:
Pablo de Sarasate: Carmen-fantázia op. 25
Szergej Rahmnanyinov: III. (d-moll) zongoraverseny op. 30
Ludwig van Beethoven: V. (c-moll) "Sors" szimfónia op. 67

Közreműködik:
Shiran Wang - zongora
Sherry Tse – hegedű

Vezényel: Sol Chin

A 19. századi spanyol hegedűvirtuóz és zeneszerző, Pablo de Sarasate számos fantáziát komponált a korszak sikeres operáira, hogy ezekkel bővítse repertoárját. A Carmen-fantázia kétségtelenül a legelőkelőbb helyet foglalja el feldolgozásai sorában. Ehhez az 1881-ben komponált művéhez Sarasate tudatosan választotta ki az opera azon részleteit, amelyek leginkább tükrözik a mű spanyol hangulatát. A hegedűre és zongorára írt változat mellett egy zenekarra szánt variációt is elkészített, azóta mindkettő elnyerte a közönség és a kritikusok tetszését. Az előadás során alkalmazandó kifinomult technikák és az opera által ihletett vérbő szenvedély miatt az egyik legnagyobb kihívást jelentő hegedűdarabnak tartják.

A klasszikus zongorarepertoár egyik legnagyobb kihívást jelentő darabjának tartott III. zongoraversenyt 1909 nyarán írta Szergej Rahmnanyinov. A művet ugyanezen év november 28-án mutatták be New Yorkban, ahol a szerző maga volt a szólista. Állítólag több kiváló zongorista máig fél előadni ezt a zongoraversenyt, nem csupán a zongoraszólam elképesztő technikai követelményei, hanem a gazdag zenei szövet ritmikai bonyolultsága, valamint a szólista és a zenekar együttjátszásának nehézsége miatt. Csak keveseknek sikerül azzal a természetes könnyedséggel és eleganciával előadniuk a művet, ahogyan egy 1939-ben készült legendás felvételen a szerző tette. Rachmanyinov zongoraszólamainak virtuozitása azonban sosem öncélú, mindig csak eszköz a zene szolgálatában – ugyanúgy, ahogyan egykor Lisztnél.

„Meg akarom ragadni a sorsot a torkánál, mielőtt ő teperne le engem” - írta Beethoven egy barátjának nem sokkal V. szimfóniájának születése előtt. A nyitótétel nevezetes motívumát a „sorssal” azonosíthatta a szerző: „Így zörget a sors az ajtón.” A főtéma az egész darabon végigvonul, a teljes szimfónia az ember kétségbeesett küzdelmét és az emberi akarat végső diadalát példázza. Ezzel a művével a komponista sokak szerint egy új szimfonikus nyelvet fedezett fel, és addig nem hallott mértékben tágította ki a zenekar hangzását. Az azóta világhírűvé vált és számtalan formában feldogozott darabot 1808. december 22-én mutatták be először a bécsi Theater an der Wienben, egy több mint négyórás óriáskoncerten, ahol csak Beethoven-műveket játszottak.