A történet egy quebeci kisvárosból, a Saguenay–Lac-Saint-Jean régióból indul, ahol két srác (akik ma már következetesen csak Khn és Klek néven hajlandók létezni) még tinédzserként kezdett együtt zenélni. Az Angine de Poitrine* eredetileg egy belső poén volt: alteregók egy rövid free jazz improvizációban. Aztán ez a poén valahogy kinőtte magát... A nagy robbanást egy koncertvideó hozta: a KEXP-sessionjük a franciaországi Rennes-ben, a Trans Musicales fesztiválon. Az a felvétel pár hét alatt milliós nézettséget csinált, mémekkel, újravágott klipekkel, és azzal a kollektív reakcióval, hogy „mi a franc ez, és miért nem tudom abbahagyni?”
És itt jön a csavar: a zene valójában brutálisan komoly.
Az Angine de Poitrine úgynevezett mikrotonális rockot játszik. Ha a nyugati zene 12 hangból álló rendszerét egy kicsit „szétfeszíted”, és közéjük még több hangot pakolsz, egészen furcsa, súrlódó, már-már „szétcsúszó” hangzás jön létre. Ők ezt csinálják – csak nem akadémikusan, hanem úgy, mintha egy prog rock zenekart bedobnál egy dadaista performanszba. A hangszerpark is ennek megfelelő: Khn egy saját építésű, dupla nyakú mikrotonális gitár–basszus hibridet kezel, miközben loopokkal rétegez, Klek pedig dobol – vagy inkább épít egy stabil gravitációs teret, amiben ez az egész káosz nem esik szét.
Kettős játékoz űznek: virtuóz, technikailag nagyon komoly megszólalás, tele apró zenei poénokkal és önreflexív kiszólásokkal. Egy torzított „HAIL SANTANA!” ugyanúgy belefér, mint egy kifejezetten kifinomult, mikrotonális futam. Egyszerre tisztelet és karikatúra. Ők maguk mondják, hogy vannak a számaikban „boomer lickek” – direkt olyan gitárfordulatok, amik kicsit túl ismerősek, túl „tankönyviek”.
A lay out? Na, az tényleg viccnek indult, aztán úgy maradtak... Egyszerre poén és stratégia: mint amikor Marshmello felveszi a vödröt, csak itt nem egy brand, hanem egy teljesen elszabadult univerzum bújik mögé. Részben azért, mert működik, részben mert védelmet ad: a koncert után nem a „hé, te vagy a dobos” típusú felismerések jönnek, hanem vissza lehet alakulni civil emberré. Vagy legalábbis valami olyasmivé.
A vizuális világ része a háromszög-mánia is. Koncerteken háromszögeket „dobálnak” a közönség felé (képletesen), a közönség meg vissza. Miért? Mert „ez a legjobb forma”. És ezt teljes komolysággal mondják.
Az egész jelenség talán attól működik ennyire jól, hogy nem akar választani a „komoly” és a „hülyeség” között. Az Angine de Poitrine egyszerre mindkettő – és közben egyik sem teljesen. Inkább egy olyan zenekar, amelyik pontosan tudja, mennyire abszurd, amit csinál, és ettől lesz igazán hiteles. Vagy, hogy az ő szavaikkal éljünk: ez egy „mantra-rock dada pythago-cubist orchestra”. És ez még mindig a legegyszerűbb magyarázat.
Ami ritka az ilyen típusú virális jelenségeknél: nemcsak a kommentmező pörög, hanem nagy nevű zenészek is rájuk kaptak – és nem udvariasságból.
Kezdjük egy nagyágyúval: amikor Dave Grohl belefutott a KEXP-videójukba, konkrétan nem nagyon tudta hova tenni – jó értelemben. Egy podcastben így reagált:
„Egy barátom küldte tegnap, és teljesen szétrobbant az agyam.”
Majd tovább ment:
„Nem is tudom elmagyarázni… ezt látni kell.”
Ami Grohlnál kb. a legőszintébb reakció, amit el lehet képzelni. Egy másik megszólalásban még direktebb volt:
„Teljesen őrültek… de zseniálisak.”
És ami külön érdekes: nem csak a „furcsaságra” csodálkozott rá, hanem konkrétan a hangszerelésre is – a dupla nyakú gitár–basszus hibridre, a loopolásra, a pedálhegyekre. Tehát nem csak nézőként, hanem zenészként is nézte.
De nem ő az egyetlen.
Justin Hawkins (aki amúgy YouTube-on elég keményen szokott szétkapni mindent) simán bevallotta, hogy „szerelmes” a zenekarba. A producer–youtuber Rick Beato pedig azt mondta, hogy tíz év alatt soha nem kapott ennyi üzenetet egyetlen zenekarról sem, mint róluk.
És ami még izgalmasabb: a reakciók nagyon nem egységesek. Zenészek között is van, aki azt mondja, hogy „ez zseniális, végre valami más”, és van, aki szerint „ez csak zaj”. (A Redditen konkrétan egymásnak mennek ezen.)
Mindenesetre már több rajongói csoportjuk van, és hírük futótűzként terjed a világban. Kíváncsiak vagyunk, mikor hozza el valaki hozzánk is őket: egy nyári fesztiválon nagyot lehetne most velük robbantani. Amúgy nem bízzák a véletlenre a dolgot: nemzetközi terjesztői hálózatot húztak fel, így a Vol. I és a Vol. II már nem csak a neten kering, hanem kézzelfogható formában is levadászható – vinylen és CD-n egyaránt.
* Az Angine de poitrine egy létező francia orvosi kifejezés: angina pectorist, azaz szorító mellkasi fájdalmat jelent. Nem túl zenekarbarát, nem túl dallamos – és pontosan ettől jó választás. A kanadai duó azonban nem egyszerűen átvette, hanem elcsavarta: a név egyszerre hangzik komolyan és abszurdul, mintha egy tankönyvből esett volna ki, majd rögtön belecsúszott volna egy dadaista performanszba. Ráadásul az „angine” szó franciául torokgyulladást is jelenthet, így már eleve többértelmű. Elég furcsán hangzik zenekarnévként. De náluk pont ez a lényeg: ne legyen már annyira kényelmes...
Angine de Poitrine
Szólj hozzá!