Nyíregyháza 2023. Oct. 28. (18:00)

Apa kalapja - Cseh Tamás Est István István, a Móricz Zsigmond Színház színművészének előadásában


Apa kalapja - Cseh Tamás Est István István, a Móricz Zsigmond Színház színművészének előadásában

Cseh Tamás munkásságának állít emléket Az „Apa kalapja” című produkció, melyet István István, Olajos Gábor, Horányi Tamás, Szántó Sándor, Veczán Emese adnak elő szeptember 18-án 17:30 órától a Bencs Villában.

Cseh Tamás 1943 januárjában született. 1961-ben Budapesten a József Attila Gimnáziumban érettségizett. 1970-71-ben ismerkedett meg Bereményi Gézával, aminek eredményeképpen néhány hónap alatt több száz dal született. 1972-ben vált széleskörben ismerté, miután bekerült Jancsó Miklós „Még kér a nép” című filmjének alkotói stábjába.

Dal – és sanzonénekesként 1974-ben kapott működési engedélyt. A Levél a nővéremnek című album 1977-ben jelent meg. Ezen szerepel az „Apa kalapja” című dal is. 1981-ben adták ki Műcsarnok című nagylemezét, mely a korábbi koncertek legsikeresebb darabjait tartalmazta.

Később a Katona József Színház társulatának tagja lett. Ez idő alatt több új dal és album is született. Többek között a Frontvonulás, az Utóirat vagy az Új dalok című lemez, melyen a régi dalok új hangszerelésben szóltak.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...
Új koncertek