Balatonfüred 2026. Aug. 21. (20:30)
Jegyvásárlás

BEST OF HUNGARIA - Budapest Rock 'N' Roll Band


BEST OF HUNGARIA - Budapest Rock 'N' Roll Band

A BEST OF HUNGÁRIA koncert a Hungária együttes legnagyobb slágereit olyan előadókkal hozza el a közönségnek, akik maguk is a zenekar történetének meghatározó szereplői voltak.

A koncert különleges vendége NOVAI GÁBOR (NOVA), a Hungária alapító tagja, aki Fenyő Miklóssal közösen jegyzi a zenekar legnagyobb slágereit. Jelenléte valódi zenei időutazássá teszi a koncertet, ahol a dalok nemcsak elhangzanak, hanem hitelesen szólalnak meg.

Az est házigazdája ZSOLDOS GÁBOR (DEDY), aki 1982–83 között maga is a Hungária tagja volt, így az Aréna és Finálé albumok megszületése az ő nevéhez is kötődik. Zenekara, a BUDAPEST ROCK’N’ROLL BAND repertoárján a Hungária együttes négy nagylemezének legjobb dalai szerepelnek. Nem véletlen, hogy ezeket a dalokat 2024-ben a Puskás Arénában, majd 2025-ben az MVM Dome-ban az eredeti Hungária tagokkal együtt adták elő hatalmas sikerrel. És hogy még inkább fokozzuk a hangulatot, az est vendége lesz MARÓT VIKI is, aki a műfaj egyik leghitelesebb előadója.


A koncerten a legismertebb Hungária slágerek - mint például Micsoda buli, Casino twist, Csókkirály, Hotel Mentol, Isztambul, Multimilliomos jazz-dobos, Séró Báró, Ciao Marina, Csavad fel a szőnyeget - ugyanazzal az energiával szólalnak majd meg, mint fénykorukban.

A közönségre - az egykori tagok és alkotók közreműködésével, valamint a legendás Hungária dalokkal - egy fergeteges koncert vár!

Közreműködik: 
Novai Gábor (Nova)
Zsoldos Gábor (Dedy) 
Marót Viki 
Budapest Rock'n'Roll Band

A Budapest Rock'n'Roll Band zenekar tagjai:

Pintácsi Viki - ének
Czeczei József Fly - gitár, ének
Dr. Dorogi Ákos - zongora, billentyűs hangszerek
Dudinszky Zoltán Dudy - szaxofon, harmonika, ének
Keszthelyi László - basszusgitár
Bartus Patrícia, Málinger Anita, Szabó Léna  - vokál
Zsoldos Gábor Dedy - dobok, a zenekar vezetője

Műsoridő: 90 perc, egy részben.

Jegyárak és információk

I. Árkategória : 9 990 Ft
II. Árkategória : 11 990 Ft
III. Árkategória : 12 990 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 6 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz...

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.

Idén a punk keresztanyja kapta a spanyol Nobel-díjat

Az idén a 79 éves Patti Smith amerikai énekesnő, dalszerző és költő nyerte el a 2026-os Asztúria-hercegnője díjat művészet kategóriában Spanyolországban.
Új koncertek