Budapest 2026. Apr. 19. (18:00)

BJO & TONY LAKATOS LEMEZBEMUTATÓ KONCERT


BJO & TONY LAKATOS LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

A Budapest Jazz Orchestra Storytelling Night: The Music of Daniel Mester című albumán Mester Dániel kompozíciói szerepelnek a világhírű magyar szaxofonos, Tony Lakatos vendégszereplésével.

Mester Dániel, a BJO tagja, kiváló tenorszaxofonos, zeneszerző, hangszeres kísérő és improvizátor ezen a nem mindennapi albumon tökéletes történetmesélőként lép elénk, aki a kifejezések finom fordulataira és a dinamika használatára, valamint a kreatív dallamvariációkra összpontosít. A szerzemények gyakorlatilag az egész eddigi pályafutását felölelik, ily módon a lemez egyfajta összegzés is.

Tony Lakatos
A magyar származású, 1981 óta Németországban élő Tony Lakatos a világ egyik legnevesebb szaxofonosa. Szólistaként számos jazz-, popzenei és rockfelvételen, illetve koncerten tűnt fel; nagyjából 350 albumot jegyez zenekarvezetőként vagy közreműködőként. Ő az első magyar zenész, akinek lemezei bekerültek a Gavin Report Top Tenbe az amerikai dzsesszrádiókon. 2006-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2020-ban elnyerte a Hessischer Jazzpreis-t (Hesseni Jazz Díj), az egyik legjelentősebb elismerést Németországban.

Budapest Jazz Orchestra
Az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra Magyarország első professzionális big band-je, amely folyamatosan működik 27 éve. A zenekar dinamikus fejlődése során mára a jazz és kortárs zene világszinten is elismert reprezentálójává nőtte ki magát.
A 2025-ös évben több rangos elismerést kapott az együttes. A világ legismertebb és mértékadónak tekintett folyóirata, a Down Beat augusztusban, a világ minden tájáról 251 kritikus által megszavazott „Annual Critics Poll” listán Rising Star Large Ensemble of the Year kategóriában a 20. helyen szerepel.
Ugyanitt a Mester Dániel által komponált, Tony Lakatos közreműködésével rögzített „Storytelling Night” album 3.5 csillagos kritikát kapott, ismét kiemelve az együttest a nemzetközi mezőnyből.
Az „allmusic.com” oldal az Upper Manhattan Medical Group című jazz standard 10-es hallgatási listájába tette a Budapest Jazz Orchestra felvételét, a jazztörténet legajánlottabb felvételei összeállításban.
Ősszel pedig 2025 Pest Vármegye Príma-díját nyerte el a zenekar.

A Budapest Jazz Orchestra küldetése a kortárs jazz, big band zene művelése mellett ápolni a kapcsolatot a műfaj gyökereivel és közkinccsé tenni annak értékeit, szakmai tapasztalatait pedig tovább adni a fiatal muzsikus generációnak. Céljának, feladatának tartja az improvizatív és kortárs műfajok, a magyar zenekultúra honi és nemzetközi interpretálását, a magyar művészeti értékek magas szinten történő képviseletét. 
A Budapest Jazz Orchestra tagjai nem csak professzionális jazz muzsikusok, de többen jelentős hazai eMeRTon illetve Artisjus díjakkal elismert művészek.

A zenekar tagjai: 
Szaxofon – Kollmann Gábor, Mester Dániel, Zana Zoltán, Meleg Tamás, Varga György,
Harsona – Schreck Ferenc, Kasza Nándor, Skerlecz Gábor, Nagy Viktor Dániel,
Trombita – Tulkán Péter, Táborszky Bence, Hofecker Dániel, Koós-Hutás Áron,
Zongora – Juhász Attila, Gitár – Birta Miklós, Nagybőgő – Hárs Viktor, Dob – Serei Dániel

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Idén a punk keresztanyja kapta a spanyol Nobel-díjat

Idén a punk keresztanyja kapta a spanyol Nobel-díjat

Az idén a 79 éves Patti Smith amerikai énekesnő, dalszerző és költő nyerte el a 2026-os Asztúria-hercegnője díjat művészet kategóriában...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

A Művészetek Völgye alapítványa megvette a Bánkitó Fesztivált

A Művészetek Völgye új helyszíne a hazai underground élet izgalmas szereplőivel és zenei programokkal idézi meg a Bánkitó Fesztivál szellemiségét. Aztán jövőre még az is megeshet, hogy ismét kitekerhetünk a tóra...

Analog Music Hall: a Hardline lesz a headliner a hosszú hétvégén

Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline: a tavalyi, jó hangulatú koncert után Johnny Gioeli és csapata újra az Analog Music Hall színpadán játszik. Az este vendége a bolgár Sevi lesz.
Új koncertek