Budakalász 2021. Sep. 24. (19:00)

Bornai-Karinthy duó és SATÖBBI KONCERT (2021. szeptember 24. péntek, 19:00)


Bornai-Karinthy duó és SATÖBBI KONCERT (2021. szeptember 24. péntek, 19:00)
Azt, hogy valóban újraindult a koncertélet Budakalászon, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Takáts Eszter múltheti jazz-pop koncertjét máris egy újabb dupla esemény, a KFT-ből jól ismert Bornai Tibor és Karinthy Vera egyedülálló külön projectje, a Bornai-Karinthy duó előadása, és a SATÖBBI zenekar különleges rockbulija követi szeptember 24-én pénteken, a Faluház kerthelyiségében.
KFT zenekar idén lett éppen negyven éves. Vajon miben reménykedett az a négy fiú, akik akkoriban kiléptek munkahelyükről, hogy „közveszélyes munkakerülővé” válva belevágjanak  a kalandba, ami azóta is tart? A szocializmus vége még nem látszott. Ami aztán azóta történt velük, a sok megvalósult álom, füstbe ment terv, öröm és fájdalom mára valóságos legendává nemesült. Ezekről a történelmi pillanatokról mesél Bornai Tibor, a zenekar zeneszerző-szövegíró-énekese, így a jól ismert dalok ezen az estén kicsit más fényben csillognak majd. 
SATÖBBI együttestől pedig jobb, ha senki nem vesz komolyan semmit! Annál is inkább, hiszen azt állítják magukról, nindzsa-űr-horror-kommandó-rockot játszanak. És ez így kerek. 
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Országos zenei összefogás februártól március közepéig

Országos zenei összefogás februártól március...

Több mint 40 helyszínen, közel 90 zenei produkcióval várja a közönséget az Együtt a zenében ingyenes koncertsorozata február 13. és március 13....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Huszonöt új fellépő a SopronFesten: erős hazai sor és visszatér a The Prodigy

Huszonöt új előadóval bővült a SopronFest 2026-os fellépőinek listája. A július 2. és 4. között, a soproni Lővérekben megrendezett fesztiválon többek között a Kispál és a Borz, a Carson Coma, Curtis és a Jazzbois is színpadra lép, miközben nyolc év után visszatér a magyar közönséghez a The Prodigy.

Nu metal, hiphop és nyers költészet: jön a King 810

A Slipknot arénakoncertjén már megmutatta, mire képes, most pedig első önálló magyarországi bulijára készül a King 810. A flinti zenekar július 5-én lép fel a Dürer Kertben.
Új koncertek