Budapest 2022. márc. 06. (16:00)

Budapest Bár


Budapest Bár

A Budapest Bár 2022-ben is visszatér az egyik legkedvesebb és legszebb helyszínére, a csodálatos Vígszínházba. Farkas Róbert és csapata két előadást is tart márcious 6-án délután négytől és este nyolctól. A zenekar immár 9 lemez anyagából válogat régi kedvenceket, saját szerzeményű új dalokat, két óra nagyszerű szórakozást és zenei élményt ígérve. 

A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenegy énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra – ezzel megteremtve egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait.

A Budapest Bárt vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka pontosan az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.

A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból. Örömzene nyitott füleknek!

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)

A délutáni előadáson fellép Behumi Dóri, Németh Juci, Kiss Tibor, Lovasi András, Mező Misi, Ferenczi György és Keleti András.

Az esti előadáson fellép Rutkai Bori, Frenk, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián, Tóth Vera, Kiss Tibor és Lovasi András.

www.budapestbar.hu

www.facebook.com/budapestbarband

www.youtube.com/budapestbar

https://instagram.com/budapest_bar

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Iggy Pop kapta a 2022-es Polar Music-díjat

Iggy Pop kapta a 2022-es Polar Music-díjat

Iggy Pop – született James Newell Osterberg – pár napja egy ünnepélyes díjátadó gálán vette át Stockholmban a 2022-es Polar Music Prize-ot....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Állva ünnepelték a cannes-i fesztiválon az Elvis-film két főszereplőjét

A Király életének számos eddig nem ismert epizódját bemutató, pergő ritmusú alkotás díszbemutatóját szerda este tartották.

Összeállt a Party a Szigeten

Újabb előadók nevei kerültek napvilágra a Sziget idei felhozatalából, ezúttal a Ticketswap Party Aréna fellépőiből válogatva. Azt már korábbról is tudjuk, hogy fellép Alan Walker, Steve Aoki, Apashe vagy NGHTMRE, és arról is volt szó, hogy lesz egy dedikált napja az elrow-nak és a Q-Dance-nek is. Most további részletekkel szolgálunk.
Új koncertek