Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Dec. 21. (20:00)

Budapesten búcsúzik el a 2024-es évtől a Decadancer


Budapesten búcsúzik el a 2024-es évtől a Decadancer

November végén megérkezett az elsősorban post-wave stílusban mozgó Decadancer második nagylemeze, a „SUPERNOVA”. A korongon tíz szuper dal kapott helyet, amelyek magyar és angol nyelven íródtak olyan témákkal, mint a tervek kitűzése, a vágyak megvalósítása, a remény, a szerelem, a zene imádata, vagy éppen az éjszakai élet.

A már említett stíluson túl többek között rock, pop, elektronikus fűszerekkel spékelte meg az anyagot formáció. A hazai zenei palettán valóban üdítő színfoltot jelentő produkció (Ficzkó András, Fűzfa Zoltán Pocky, Mátyás Attila, Gerő Balázs) munkáját producerként, szerzőtársként Závodi Gábor támogatta, továbbá vokál fronton Garda Zsuzsa, Vasvári Viki, valamint Miholka Zsani erősítette őket.

Többek között erről a lemezről játszanak el szerzeményeket idei utolsó bulijukon, amit a (1068, Budapest) Városligeti fasor 44. szám alatt található BackStage Pubban adnak december huszonegyedikén, szombaton este. Remek ízléssel építkező koncertre számíthat nagyérdemű, ráadásul kizárólag ezen az eseményen lesz kapható a „SUPERNOVA” album kézzel fogható, CD formátumban.

KONCERT EVENT:          
https://fb.me/e/569juScjp

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

35 év után a Quimby történetét talán nem is a...

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze visszatekintett pályájára, és még a rutinos rajongóknak is tudott újat mutatni. Pontosabban nem is újat, hanem mindazt, amit eddig nem láttunk.

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai Unióban. Első pillantásra mindez politikai és/vagy gazdasági hírnek tűnhet, a következményeivel viszont a koncerttermekben, a fesztiválokon és a zenei kínálatban találkozhatunk.
Új koncertek