Kecskemét 2023. May. 11. (19:30)

Caramel Élőkoncert


Caramel Élőkoncert

CARAMEL ÉLŐKONCERT

2023. május 11. 19.30

Kecskemét - Hírös Agóra Kulturális Központ

6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.

 

Molnár Ferenc ,,Caramel" a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsor 2. szériájának győztese. A döntőbe elhangzott dalok címmel jelent meg első lemeze. Még ugyan ebben az évben megjelent első önálló albuma Nyugalomterápia címmel, amelyre már több saját dala is felkerült.

A második albuma 2006-ban jelent meg Újra hangolva címmel.

A harmadik album megjelenése melynek címe Lélekdonor a mai napig töretlenné tette zenei pályafutását. Magánszerzeményei a rádiók lejátszási listák élvonalában vannak.

Szállok a dallal, Lélekdonor, Mennem kell, Párórára, Te vagy aki kell, Újra és még nagyon sok dal, amelyet a koncertjein elénekel teszi felejthetetlenné a zenei eseményt.

Fontos állomásai a zenei pályafutásában 2012 Eurovíziós Dalfesztivál, ugyan ebben az évben a The Voice tehetségkutató műsorban, mint mester, év végén pedig teltházas koncert a Budapest Arénában a Kodály Filmharonikusokkal kiegészülve. Szerepelt, az ének iskolája zsűritagjaként.

A 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál Az én apám című dal társszerzője.

 

Díjai:

-2006 Fonogram díj /az év felfedezetje/

-2011 Story Ötcsillagos díj

-2013 Bravo Otto díj

-2018 Máté Péter díj

-2019 Fonogram díj /az év hazai klasszikus pop-rock albuma/

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek