Cseh Tamás és Bereményi Géza (még ha maguk talán tiltakoznának is ez ellen) a '70-es és '80-as évek legaktuálisabb, legpontosabb, az akkori 30-40-esek korhangulatát kifejező és lenyomatként őrző dalok kivételesen érzékeny alkotói, akik által a zene, a versértékű szöveg és az előadás együttese új minőséget nyert.
Ha valaki esetleg nem tudná pontosan, mi is történt hazánkban a 60-as évek konszolidációjából indulva – Bibó szavaival élve olyan volt mint a méz..., de előre haladni nem lehetett benne, a '90-es évek szavak szintjén legalábbis szép új világának hajnaláig –, annak szívből merjük ajánlani, hogy hallgasson Cseh Tamást.
Füstös presszók, klubok, átvirrasztott éjszakák, hajnalig tartó beszélgetések egy ital mellett, tiszta szívvel megénekelt történetek és pillanatképek egy gitáron, amik nemzedékeknek nyújtottak útmutatást: hol felkavaró élményt, hol megnyugvást, örömet, emléket, hol szórakoztatást és még hosszan sorolhatnánk, hogy kiből mit is váltanak ki ezek az dalok, de egy dolog szinte bizonyos: mindannyiunk számára jelentőséggel bírnak.
Minden szó, minden hangsúly, minden akkord önmagán túl valami mást is jelent, és ennek megfejtése sok áttétellel, réteggel, ha szimbolikusan is: a szabadságszerető ember vallomása, a dalok világa nemzedékek számára jelentette a szimbólumok nyelvén a szabadság szóval történő értelmezését.
Az igaznak katarktikus kimondása mindig felszabadító erejű (még ha akkoriban az az életérzés csak egy-egy estére szóló érzete volt a szabadságnak), egyben üzenet a jövő számára is, hogy a történelem akár észrevétlenül is ismételheti önmagát így válva akaratlanul is közös nevezőnkké.
A dalok értelmezésében és előadásában az alkotók azonban – ahogyan önmaguknak – nekünk, az utódoknak is teljes szabadságot adnak.
Amikor 12 évvel ezelőtt a Docpiano Band különös története kezdetét vette, Máté és András végtelen egyetértésében megállapították, hogy talán algoritmussal sem hozhatna össze különbőzőbb embereket (akár Tamás és Géza?) a sors, egyetlen közös nevezőjük - ami ma már akár sorsszerűnek is tekinthető - nem volt más, mint Cseh Tamás világa iránti rajongás.
Elérkezett a pillanat, amikor a szívüknek legkedvesebb dalokat, zeneileg szabadon újragondolva (már csak a a zongora okán is), egy történetre fűzve úgy mutatják meg a közönségnek, hogy a Telente vasárnap, a Váróterem, a Shakespeare, a Munkásszállás, elgondolkodtató, mindannyiunk jövője számára mégis mindenképpen pozitív üzenetet, KÖZÖS NEVEZŐT hozhasson.
Szólj hozzá!