Budapest 2024. Mar. 21. (18:30)

Dalszerelőműhely // Carson Coma // Fazekas Gergely


Dalszerelőműhely // Carson Coma // Fazekas Gergely
A Dalszerelőműhely 2021 őszén kezdte működését az ISON-ban. A cél az, hogy megértsük, mi történik a zene „belsejében”: mit csinál egy-egy dalban a kardántengely, a karburátor és a gyújtógyertya, vagyis olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miként kapcsolódik egymáshoz szöveg és zene, mitől lesz izgalmas (vagy éppen kevésbé izgalmas) egy dallam, hogyan áll össze a hangzás és a harmóniavilág. A foglalkozásokon való részvételnek nem feltétele a zenei előképzettség, két nyitott fülön kívül más segédeszközre nem lesz szükség (csavarhúzót, fogót, kompressziómérőt biztosítunk).

2024. március 21. (csütörtök), 18.30

CARSON COMA: PÓK

A Dalszerelőműhely 2024-es szörnyetegsorozatában Godzilla és a vámpír után a pók következik. Manapság, amikor a popzene világában kihalás közelébe került, védett fajjá vált a „zenekar” (a slágerlisták felsőbb régióiban csupa „solo act” kap helyet), nagy örömöt jelent a Dalszerelőműhelyben egy valódi együttessel foglalkozni. A március 21-i ülés főszereplője, a Carson Coma pedig igazi zenekar a szó X-generációs, sőt boomer értelmében. Hogy ki a pók, és miért kell gyűlölni, az éppúgy fel fog merülni a dalszerelés során, mint az, hogy milyen szerepet szokott kapni a zenében a szűkített akkord, hogy mi történt az elmúlt évtizedekben a gitárszólóval, és hogy meg tudja-e állítani Beyoncé az univerzum mozgását (spoiler: persze hogy). 

A műhelyvezető a Dalszerelőműhely harmadik évadában is Fazekas Gergely, zenetörténész, a Zeneakadémia tanára. 

A Dalszerelőműhely 2021 őszén kezdte működését az ISON-ban. Az első két évad során Billie Eilish, Janelle Monáe, Eminem, Adele, Shawn Mendes, Harry Styles, Dua Lipa, a Carson Coma, Krúbi, Taylor Swift és SZA egy-egy dalát vizsgáltuk. A cél az, hogy megértsük, mi történik a zene „belsejében”: mit csinál egy-egy dalban a kardántengely, a karburátor és a gyújtógyertya, vagyis olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miként kapcsolódik egymáshoz szöveg és zene, mitől lesz izgalmas (vagy éppen kevésbé izgalmas) egy dallam, hogyan áll össze a hangzás és a harmóniavilág. A foglalkozásokon való részvételnek nem feltétele a zenei előképzettség, két nyitott fülön kívül más segédeszközre nem lesz szükség (csavarhúzót, fogót, kompressziómérőt biztosítunk).

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb kísérletének indult – Kanye Westet kitiltása miatt elmarad a 2026-os Wireless Festival

A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb...

Lefújták a 2026-os fesztiválszezon egyik legjobban várt eseményét: a Wireless Festival szervezői ma hivatalosan bejelentették a rendezvény...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8 százalékról mára 14-re nőtt az arány. Nem forradalom, inkább lassú, kitartó hangolás – de jól hallható.

A Hellmann's kutatói a hangtani szabványok alapján a majonézt hangszernek minősítették

A cég egy friss kísérletben hangtani szempontból vizsgálta a majonézt: hogyan reagál különböző érintésekre, milyen frekvenciákat produkál, és mennyire tekinthető kontrollálható hangforrásnak. Az eredmény: a definíciók szerint akár hangszerként is értelmezhető.
Új koncertek