Menopauza
Budapest 2025. Dec. 29. (20:00)
Jegyvásárlás

Dés-Geszti: Életünk koncertje


Dés-Geszti: Életünk koncertje

 

MUSICALEK, FILMDALOK, POPSLÁGEREK

Dés László és Geszti Péter jubileumi koncertje a legendás szerzőpáros barátságának és közös alkotói munkájának 30 éves ünnepe, melyet egy nagykoncert keretében, 2025. december 29-én az MVM Dome-ban a közönséggel együtt ünnepelnek meg.

A számos vendég előadóval kiegészülő, Életünk koncertje című kivételes estén elhangzanak Dés-Geszti legnagyobb popslágerei és filmdalai, A Pál Utcai Fiúk és A Dzsungel Könyve nagysikerű musicalek dalai, sőt, különleges premier meglepetésként itt először csendülnek fel a szerzőpáros közeljövőben bemutatásra kerülő, új színházi darabjának, a Petőfi Sándorról szóló Szerelmem, Szabadság! című musicalnek a részletei is.

Ez alkalommal Dés és Geszti nemcsak zenélnek és éneklenek, hanem megosztják velünk egyes dalaikhoz fűződő személyes történeteiket is, felidézve barátságuk humoros és érzelmes fordulatait.

„Régi vágyam teljesül most, hogy legfontosabb közös dalainkat együtt fogjuk eljátszani. Ilyen értelemben nemcsak szerzőként, de szorzóként tekintek erre a koncertre, mert sokszoros öröm lesz számomra az egész estés együttes zenélés. Életünk koncertje őszinte és érzelmes összefoglalása lesz barátságunk 30 évének, melynek során musicaljeink, popslágereink, filmdalaink szólalnak majd meg általunk és vendégeink előadásában. Különösen izgalmas számomra, hogy ezen az esten mutatjuk be először új, Petőfiről szóló musicalünk részleteit” –  mondta el Geszti Péter

„Egy alkotó ember számára mindig az a legfontosabb, amin éppen dolgozik. Péterrel éppen Petőfi életét írjuk zenés színpadra. És ez számunkra valami egészen mást ad, mint az eddigi munkáink: Petőfi élete csodálatos példa arra, hogyan lehetséges szabadon gondolkodni és alkotni, bármilyen helyzetben” - mondta Dés László.

A Dés-Geszti: Életünk koncertje ünnepi nagykoncert, életről szóló, felejthetetlen és kihagyhatatlan élmény az egész családnak 2025. december 29-én, az MVM Dome-ban.

A koncert támogatója a Mercedes-Benz Hovány, a világelső újgenerációs Mercedes-Benz autókomplexum.

Jegyárak és információk

I. Árkategória : 12 900 Ft
II. Árkategória : 15 900 Ft
III. Árkategória : 19 900 Ft
IV. Árkategória : 22 900 Ft
V. Árkategória : 25 900 Ft
VI. Árkategória : 29 900 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 6 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek