Az Őrölt Nők Ketrece
Debrecen 2023. Sep. 04. (19:00)

Dolhai Attila - Genezis


Dolhai Attila - Genezis

Az elmúlt időszakban Dolhai Attilában egyre erőteljesebben fogalmazódott meg a gondolat, hogy tapasztalatait, érzéseit ne csupán színpadi szerepeken keresztül ossza meg a közönséggel. Több mint két évtizedes színházi pályafutása mellett a könnyűzene mindig is fontos szerepet töltött be az életében, ám míg például a Visszatérés, vagy a Mi muzsikus lelkek a színházi élményei összefoglalásai voltak, legújabb albuma, a Genezis már egyértelműen a rock irányába mutat.

„Az István, a király Koppányaként újraéledt bennem a lázadó erő, a Madách Színház Once című előadása pedig ismét gitárt adott a kezembe, és bátorságot, hogy a bennem megszülető gondolatok dalokká formálódjanak” – mondja az új korongról Dolhai Attila.

A Genezissel az énekes-dalszerző azt az irányt szerette volna folytatni, melyet első albumaival, az Ébredjen a nappal, vagy az aranylemez minősítést kapó Ragyogással elkezdett.

„Olyan kiadványról álmodtam, amiben alkotóként is részt veszek. Csak most már talán kicsit érettebben és sokkal bátrabban!”

A Genezis zenei anyagának létrehozásában Brandenburg Máté, Brandenburg Ádám, Csiszár Ferenc Csiszi, Molnár Tamás, Kovács Adrián és Nagy Zsolt LISZI volt a segítségére. A lemezre felkerült tíz dal magában hordozza a dalszerző szabadságvágyát, a szenvedélyét, miközben a szövegeken keresztül megjelennek a szerelem különböző formái is. Az album zenei világában a pop-rock műfaja felé közelít, meghatározó szerepet játszik benne a gitár, de nem kevésbé jelentős a dob és a basszus sem.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek