Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2025. Jan. 18. (19:00)

ÉNEKELJ VELEM! Hoffmann Richárd koncertje


ÉNEKELJ VELEM! Hoffmann Richárd koncertje

Hoffmann Richárd ismerős lehet, hiszen vendége volt sok népszerű televíziós műsornak, mint a Duna Televízió műsorán futó: Szerencse Szombat, az Önök kérték, vagy a Jó ebédhez szól a nóta. A TV2 Zenebutik csatorna állandó, visszatérő vendége.

A közösségi médiában is aktív a munkássága, kiemelkedően TikTok-on és YouTube-on, ahol Richárd közös dalok éneklésére bátorítja az oda látogatókat “ÉNEKELJ VELEM” nevű csatornáján, melyről a 2025-ben elinduló koncertturnéja is nevét kapta. Műfajok széles skáláján mozog, repertoárjában megtalálhatóak a legnagyobb mai slágerek mellett az operett, az opera, a musical, a sanzon, a kuplé, valamint táncdalok is. Most egy vegyes műfajokon átívelő koncertre várja az érdeklődőket!

Több ezer alkalommal lépett fel különböző rendezvényeken: színházi és szóló előadásokkal, mint énekes színművész. Fellépett az ország számos nagyszínházának színpadán, külföldi vendégszereplések és versenyek által rangos elismeréseket szerzett.

Többszörös európa bajnok énekes. 2023-ban első helyezést ért el a legrangosabb online M.A.P. Zenei Nemzetközi Világversenyen.
Klasszikus és könnyűzenei repertoárja mellett vannak saját dalai, 2 Aranylemez büszke birtokosa.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

35 év után a Quimby történetét talán nem is a...

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze visszatekintett pályájára, és még a rutinos rajongóknak is tudott újat mutatni. Pontosabban nem is újat, hanem mindazt, amit eddig nem láttunk.

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai Unióban. Első pillantásra mindez politikai és/vagy gazdasági hírnek tűnhet, a következményeivel viszont a koncerttermekben, a fesztiválokon és a zenei kínálatban találkozhatunk.
Új koncertek