Liszt, Bartók, cimbalom, zongora és pantomim az Európai Hidakon.
Európai Hidak
Műsor:
Liszt Ferenc: 2. (d-moll) magyar rapszódia (Liszt Ferenc és Doppler Ferenc átirata), S. 359/2; 2. (A-dúr) zongoraverseny, S. 125
Bartók Béla: A csodálatos mandarin, Sz. 73, BB 82 – színpadi előadás a Duda Éva Társulat közreműködésével
Lisztes Jenő (cimbalom)
Dejan Lazić (zongora)
Duda Éva Társulat
Vezényel: Fischer Iván
A leghíresebb magyar rapszódia nem szimplán zenekari változatában szólal meg, hanem a Lisztet megihlető városi cigányzene jellegzetes hangszerével kiegészülve. A cimbalomszólót Lisztes Jenő játssza, aki nemcsak meghódította a Carnegie Hall, a Musikverein és a BFZ-vel együtt a BBC Proms közönségét, de dolgozott a legendás Hans Zimmerrel is. Liszt négy változatot megélt, egyre gazdagabb hangszerelésű zongoraversenye a horvát Dejan Lazić szólójával hangzik el, aki a Guardian kritikusa szerint „rendkívül dinamikus előadó: játéka ötvözi az erőt és a szépséget”. A szünet után Bartók egyik legkedvesebb műve, A csodálatos mandarin testi-lelki kérdéseket feszegető cselekménye elevenedik meg a Duda Éva Társulat közreműködésével.
A 19. század közepén a világ egyre több pontján született meg a nemzeti zene igénye. Liszt Ferenc lelkiismeretesen gyűjtötte az általa magyar népzenének hitt dallamokat (elsősorban cigány muzsikusok magyaros nótáit), majd megírta máig legnépszerűbb sorozatát, a tizenkilenc magyar rapszódiát. A szólózongorára komponált, Teleki László grófnak ajánlott művek közül hatot zenekarra is átdolgozott. Mint a többi rapszódia, a cisz-moll is a csárdás táncszerkezetét követi: komoly, sőt drámai hangvételű „lassan” után energikus és virtuóz „friska”, vagyis frisscsárdás következik.
Az 1840-es évek végén Liszt visszavonult a zongoravirtuózi pályától, Weimarban telepedett le udvari karmesterként, és zeneszerzői figyelmét az addig elhanyagolt szimfonikus műfajok felé fordította. Az A-dúr zongoraverseny 1857-es bemutatóján már csak a karmesteri pódiumra lépett fel, a zongoraszólamot egyik tanítványa játszotta. Bár a mű egytételesnek hangzik, több szakaszra tagolható. Liszt egyetlen bensőséges és lírai alapgondolatra fűzi fel a darabot úgy, hogy minden alkalommal más-más karakterben és tempóban hozza vissza a témát, utoljára a fináléban rezes fanfárként.
„Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak” – kezdi A csodálatos mandarin történetének leírását Bartók Béla. Lengyel Menyhért rémmeséjében az apacsok nem tudják ellátni a két szegény férfi után érkező tehetős kínai baját, aki szerelmével ostromolja a lányt. Fojtogatás, karddöfés és akasztás sem segít. Végül a lány megadja a mandarinnak, amire vágyik, mire az holtan esik össze. Bartók egyfelvonásosa 1926-os kölni ősbemutatóján megbukott, a polgármester a nyílt színen ábrázolt orgazmus miatt betiltotta a további előadásokat. A témán túl progresszív a zene is. Bartók elszakad a klasszikus tonalitástól, és kifejezőeszközként alkalmazza a disszonanciát. Előtérbe helyezi az ütősöket, szokatlan szólamot ír a fúvósoknak, vad, ritmikus, pulzáló hangzással ábrázolja a történetet – legalábbis zeneileg. A látványt a lendületes és merész koreográfiáiról ismert Duda Éva Társulat táncosai értelmezik újra.
Szólj hozzá!