Fafúvósok, akik a sor szélén ülnek

A szimfonikus zenekarok kevésbé ismert kulisszatitkai közé tartoznak a fafúvósok váltóhangszerei. A koncertlátogatóknak talán fel sem tűnik, hogy néhány zenész, ha a hangszerelés úgy kívánja, leteszi alaphangszerét és annak egy magasabb vagy mélyebb hangolású változatát veszi kézbe. Egyes hangszerek – leginkább magas hangjukkal – azonnal felhívják magukra a figyelmet, mások viszont inkább belesimulnak a zeneszerző által megálmodott hangképbe. Váltóhangszerek tekintetében talán a klarinét mutatja a legszínesebb képet, hiszen ebbe a családba az Esz-hangolástól a kontrabasszusig számos változat beletartozik. A fuvolák közül a kisméretű pikolót gyakran hallhatjuk, azonban az altfuvola ritkán bukkan fel. Az oboák közül az angolkürttel, a fagottok közül pedig a kontrafagottal találkozhatunk gyakrabban. Igazi kihívás ez a zenészek számára, mert ezeken a mellékhangszereken biztonságosan, ugyanolyan jól kell játszani, gyakran egészen eltérő technikai megoldásokkal. Előfordul, hogy egy tételen belül többször is hangszert vált a játékos, akár egészen rövid idő alatt. Hideg a cső? Száraz a nád? Nem okozhat gondot. A szakma alapvetése, hogy ebből a hallgatóság ne érzékeljen semmit. Ezen a koncerten a barokk kortól napjainkig a legváltozatosabb műveken keresztül ismerhetjük meg a váltóhangszerek népes táborát.