Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Mar. 09. (19:00)

Fischl Mónika koncertje


Fischl Mónika koncertje

Egy díva kalandozásai
Fischl Mónika koncertje – Vivalditól Fényes Szabolcsig

Zongorán kísér: Silló István
Házigazda és beszélgetőtárs: László Ferenc

Zenetörténeti korszakokat és stílusokat, de éppígy a Liszt-díjas primadonna diadalmas pályafutásának meghatározó állomásait és emlékezetes sikereit is megidézi majd az összeállítás, amelyben a kedvenc áriák és dalok sora Antonio Vivalditól Fényes Szabolcsig fog ívelni, megannyi emblematikus opera- és operettslágert érintve. Hiszen Fischl Mónika már zeneakadémiai tanulmányai idején meghitt ismeretségbe került számos barokk és romantikus operai szólammal, azóta tapsolhattunk nagyszerű Júlia-, Violetta- és Melinda-alakításának, és mindeközben méltán úgy ismerik őt itthon és szerte a nagyvilágban, mint a jelenkori operettjátszás első számú magyar primadonnáját, Maya és egy sor más címszerep hivatott megformálóját.

A koncerten az a Silló István kíséri majd zongorán a művésznőt, aki számtalan operett-előadáson volt már karmestere. Az énekszámok között pedig a kritikusként is tevékeny kultúrtörténész, László Ferenc mesél majd többek közt a barokk operacsillagok szeszélyeiről és Honthy Hanna bombabiztos sikerérzékéről, hogy egy ponton azért természetesen az est főszereplőjét is könnyed pódiumbeszélgetésre invitálja

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek