Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2023. Oct. 28. (19:00)

Fókuszban a koreográfusok - Szarka Zsolt és Molnár Péter estje


Fókuszban a koreográfusok - Szarka Zsolt és Molnár Péter estje
A Hagyományok Háza előadás-sorozatában a színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait állítja fókuszpontba. Az estek különlegessége, hogy a néző egy alkalommal két alkotói pályát is megismerhet, két különböző nézőpontból láthat rá a néptánc művészi kifejezésmódként való alkalmazására. Októberi előadásunk a pécsi Mecsek Táncegyüttesből induló, ma már Vas megyében alkotó Molnár Péter és az ország másik végében, Békéscsabán élő Szarka Zsolt koreográfiáiból nyújt válogatást. Mindkettőjük alkotói munkásságában fontos szerepet játszanak a terepen megtapasztalt élmények, a saját maguk által gyűjtött táncanyagok színpadra vitele és a néptánc mély megismerésén alapuló hiteles tolmácsolása.

A Hagyományok Háza előadás-sorozatában a színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait állítja fókuszpontba. Az estek különlegessége, hogy a néző egy alkalommal két alkotói pályát is megismerhet, két különböző nézőpontból láthat rá a néptánc művészi kifejezésmódként való alkalmazására. Az estek során egyaránt alkalom nyílik megismerni a színpadi tánctörténetben ma már klasszikus, sokszor lezárt koreográfusi életműveket, amelyek az adott kor társadalmi, kulturális vagy akár politikai befolyásolása ellenére is örökérvényűvé váltak, és fiatalabb, pályájuk elején, közepén járó alkotók emblematikus koreográfiáit, amelyek a jelen korunk diktálta új kérdéseket vetik fel. Az egymás mellé állított válogatások lehetőséget nyújtanak felfedezni, kiemelkedő alkotói műhelyeket, különböző életkorú, hátterű, más-más vidékekről érkező alkotók legkiválóbb műveit, gondolkodásmódját és képet alkothatunk a színpadi megfogalmazás törvényszerű hasonlóságairól és különbségeiről.

A múlt és a jelen „megidézésében” a hivatásos táncosok mellett a legjobb amatőr együttesek is színpadra lépnek.

Októberi előadásunk a pécsi Mecsek Táncegyüttesből induló, ma már Vas megyében alkotó Molnár Péter és az ország másik végében, Békéscsabán élő Szarka Zsolt koreográfiáiból nyújt válogatást. Mindkettőjük alkotói munkásságában fontos szerepet játszanak a terepen megtapasztalt élmények, a saját maguk által gyűjtött táncanyagok színpadra vitele és a néptánc mély megismerésén alapuló hiteles tolmácsolása. Ez utóbbi hasonlóan fontos szerepet tölt be a sorozat 2023-as utolsó estjén bemutatkozó, a Jászság Népi Együttes évtizedek óta meghatározó vezetője, Szűcs Gábor és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes művészeti vezetője, Sánta Gergő koreográfusi hitvallásában.

A sorozat szerkesztője: Szögi Csaba
Moderátor: Sándor Ildikó

Az előadás időtartama: ~100 perc (2 részben)
Az előadás után lehetőség nyílik az alkotókkal való beszélgetésre, melynek időtartalma 45 perc.

 

 

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek