Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2023. Sep. 18. - 2023. Sep. 18

Folytatódik a nagysikerű Postpunk Lovers partisorozat Legéndy Jácint performanszaival és alternatív DJ-k zenéivel


Folytatódik a nagysikerű Postpunk Lovers partisorozat Legéndy Jácint performanszaival és alternatív DJ-k zenéivel

Szeptember 15-én folytatódik a 101 Klubban a Legéndy Jácint költő, performer által megálmodott és elindított, Postpunk Lovers című partisorozat. A február óta teltházas buliszéria stabil népszerűségnek örvend, s az elegánsnak is mondható rövidke nyári szünet után a közösségi oldalakra nézve egyértelmű, hogy töretlen érdeklődés előzi meg a soron következő rendezvényt. Nem csoda, hiszen a költő avantgárd, táncos performanszainak egyfajta kiterjesztéseképpen is jegyzett bulikon olykor a teltházból következően a vendégek alig tudnak bejutni a klubba, illetve a táncterembe, de az esemény sajátos jellege miatt igencsak megéri várakozniuk. Főleg, mert a zenei kínálat hazai és külföldi viszonylatban egyaránt különlegesnek nevezhető, ugyanis a DJ-k a jól táncolható, lendületes és érzéki posztpunk, darkwave, illetve new wave számokból válogatnak, nagy hangsúlyt fektetve az olasz és a latin-amerikai kötődésű bandákra, s némi kitekintéssel a '80-as évekre. Az olasz és dél-amerikai zenekarokra való odafigyelés, valamint a partisorozat érzéki töltete valóban utánozhatatlan hangulatot eredményez Legéndy Jácint áradó és a táncteret a nyitószámtól egészen a záródarabig extázisba foglaló performanszaival együtt, a goth erotikus vetítésről, illetve az immár sokadszor felbukkanó táncosnő, SageNoir jelenlétéről nem is beszélve. Kihagyhatatlan buli!

 

 

Helyszín: 101 Klub, 1072 Budapest, Rákóczi út 8/A.

Időpont: 2023. szeptember 15., este 9 óra - hajnali 4 óráig

 

 

A szeptember 15-i Postpunk Lovers részletes programja:

 

21.00: Elektro Alternatív koncert

21.45 - 4.00: PARTY TIME

Music: ANTIDOLOR & HERETIC

Performance: LEGÉNDY JÁCINT

Female dancer: SageNoir

 

 

Az est folyamán ANTIDOLOR a tőle megszokott, jól táncolható, lendületes és érzéki posztpunk, darkwave, illetve new wave számokból válogat, akárcsak HERETIC, aki szintén a jól táncolható, lendületes és érzéki számokból ad összeállítást, nagy hangsúlyt fektetve az olasz és latin-amerikai kötődésű bandákra, mialatt a képernyőn a Postpunk Lovers testvérbuliján, az olaszországi Revolution Party rendezvényein készült goth erotikus partifotók fognak pörögni LEGÉNDY JÁCINT összeállításában.

 

 

Várható stílusirányzatok:

 

Postpunk / New Wave / Gothic Rock / Darkwave / Synth Pop / Coldwave / Martial / Alternative / Noise Pop / Minimal Wave / Neue Deutsche Welle / Dreampop / Industrial / Grunge / Deathrock / Russian Postpunk / Indie / Shoegaze / Darkitalo / Avantgarde / Postrock / Dark Synth / New Romantic / Electro Goth / Artpop / Latingoth / Sexwave

 

 

Postpunk Is Not Dead! Italian and Latin-American Darkwave Forever!

 

 

 

 

 

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek