Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Feb. 14. (20:00)

Gereben Zita Zenekar a BMC-ben


Gereben Zita Zenekar a BMC-ben

Gereben Zita és zenekarának eklektikus műsorában a dalok egyaránt hordozzák az R’n’B, a pop, a blues, és természetesen a jazz stílusjegyeit. A hazai könnyűzenei élet kiemelkedő énekes-dalszerzője 2009-ben alapította saját zenekarát; eddig három sikeres nagylemezt jelentettek meg, saját szerzeményekkel.

Az első jazzlemezüket követően (Ready for the sun) megjelent a második, „Our Places” című album, amelynek populárisabb hangvétele tovább növelte a zenekar rajongótáborát. A harmadik, „Az én fesztiválom” elnevezésű album pedig magyar nyelvű dalokkal lepte meg a hallgatóságot.

A sokoldalú énekesnő számos hazai formációval dolgozott már együtt: tagja volt az Emil.RuleZ! zenekarnak, a Gringo Sztárnak, valamint közreműködött a Modern Art Orchestra, a Transform Quintet, a Random Trip és a Nagy János Trió produkcióiban.

Mindezek mellett a mozifilmek világába is tett kiruccanásokat, olyan betétdalokkal és kisebb szerepekkel, mint például a Boldog születésnapot, a Magyar vándor és a Majdnem szűz. A Gereben Zita Zenekar a hazai szcéna elismert és tehetséges muzsikusaiból áll. A rendkívül összeszokott csapat bátran nyúl a legkülönfélébb zenei stílusokhoz, amelyekből egyedi hangzást alakít ki, és játékukban nagy szerephez jut az improvizáció szabadsága is.

***

Gereben Zita - ének

Horváth „Tojás” Gábor - zongora

Tury Krisztián - gitár

Sárosi Áron - basszusgitár

Fábry Adonisz - dob

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek