Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2023. Nov. 29. (19:00)

Gitármuzsika - Gálakoncert


Gitármuzsika - Gálakoncert

Mindenkit várunk nagy lelkesedéssel második lemezünk bemutatókoncertjére! Az új lemez műsora mellett újdonságokkal, kedvenc darabjainkkal és helyszíni nyereményekkel is készülünk.
Tritonus Guitar Trio

Bemutatkozás
A trió tagjai Molnár Levente, Szurgyi Gergely és Varga Bálint. Első alkalommal 2015-ben játszottak Tritonus Guitar Trio néven. Ebben az évben mindhárman a győri Széchenyi István Egyetemen folytatták zenei tanulmányaikat, Roth Ede és Arnóth Balázs szakmai irányításával. Az együttes rendszeresen fellép a hazai és külföldi közönség előtt. Országos és nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepelnek. Első helyezést értek el a Győri Egyetemi Versenyen és a Szegedi Országos Gitárversenyen. A 2016 novemberében, Pozsonyban megrendezett L.Luthier Contest kamarazene verseny győztesei. 2018-ban a bragai (Portugália) kamarazene verseny közönségdíját és a Bratislava Guitar Competition kamaraszekciójának első díját nyerték el. 2019-ben a világhírű Guitar Foundation of America gitárverseny kamara kategóriájának győztesei. 2015 februárja óta az együttes folyamatosan bővíti repertoárját. Különféle zenei korszakokból válogatnak darabokat és saját átiratokat is készítenek. Céljuk, hogy olyan zeneműveket szólaltassanak meg, amelyeket a közönség ritkán hallhat három gitáron.

Műsor:
Johann Sebastian Bach: Wir danken dir Gott, wir danken dir, BWV 29 - Sinfonia
Johann Sebastian Bach: 15 háromszólamú invenció (sinfonien) BWV 787-801

szünet

Roland Dyens: O trio magico
Isaac Albéniz: Sevilla
Leonard von Call: C-dúr trió Op.26
Farkas Ferenc: Ricordo di Somogy
Joseph-Nicolas Pancrace Royer: Le marche des Scythes

www.tritonusguitartrio.com

Jegyek: https://jegymester.hu/production/301341/gitarmuzsika-obudan/30001689

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek