Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2025. May. 17. (20:00)

GREGORY PORTER koncert


GREGORY PORTER koncert

A 2025-ös szezon nyitó programja igazi szenzáció!

Gregory Porter amerikai jazz-soul énekes ad koncertet a Margitszigeten, aki az elmúlt évtized egyik legnagyobb jazz világsztárja. Porter globális jelenség, azon kevés előadók egyike, aki képes arra, hogy zenéjével tömegekhez juttassa el a kortárs jazzt.

Már első albuma, a 2010-es Water is Grammy-jelölést kapott és több, mint egy millió példányban kelt el, 2014-ben pedig harmadik, Liquid Spirit című albuma a Legjobb Énekes Jazzalbum kategóriában el is nyerte a Grammy-díjat, amit aztán 2015-ben, Take Me To The Alley című albuma ismét kiérdemelt. Ezzel véglegesen generációja legszívhezszólóbb jazz és soul énekese lett!

Gregory Porter a JazzFM Awardson is duplázott, 2015-ben másodszor is átvehette Az Év Nemzetközi Jazzművésze díjat.

Amerikai és európai önálló koncertjei mellett rendszeresen vendégszerepel más előadók albumain, korunk legkeresettebb jazzénekesének számít. 2019-ben saját podcast sorozatot indított „The Hang” címmel, amelyben számos híres vendégével beszélget többek között életről, művészetről és divatról.

2021-es „Still Rising” című albumára új szerzeményeket, duetteket, ismert dalok saját verzióit és kedvenc dalait gyűjtött össze. 2023-ban pedig „The PorterHouse with Gregory Porter” címmel hat epizódból álló főzősorozatban is szerepel, amelyben turnéinak kulináris élményeit és saját családi főzési hagyományait mutatja be.

Gregory Porter - ének
Tivon Pennicott - szaxofon, fúvós hangszerek
Chip Crawford - zongora
Simon Oslender - Hammond orgona
Jahmal Nichols - basszus
Emanuel Harrold – dob

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok,...

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Úgy adtak el kilencezer jegyet, hogy a közönség egyetlen fellépő nevét sem ismerte

A berlini Techno Freitag sikere egyre fontosabb fesztiválpiaci változásra világít rá: a legerősebb rendezvények már nem pusztán koncertprogramot kínálnak, hanem közösséget, identitást és egy előre elképzelt élményt. A vásárló pedig hajlandó úgy is bizalmat szavazni nekik, hogy még nem tudja, pontosan mit kap majd a színpadokon.

Közel 350 évnyi heavy metal áll színpadra Budapesten – visszatér a Saxon

A brit heavy metal egyik alapzenekara, a Saxon 2027. március 12-én a Barba Negrában lép fel a Gods of Thunder világ körüli turné keretében. A közel 350 év nem a zenekar történetére utal, hanem az öt zenész összesített életkorára: Biff Byford és társai együtt nagyjából három és fél évszázadot tudhatnak maguk mögött. a...
Új koncertek