Zsámbék 2023. May. 26. (20:00)

II. ZSÁMBÉKI PÜNKÖSDI FESZTIVÁL / 30Y: RESTI – Mucsi Zoltán közreműködésével


II. ZSÁMBÉKI PÜNKÖSDI FESZTIVÁL / 30Y: RESTI – Mucsi Zoltán közreműködésével

Kezdjük onnan, hogy van négy fickó. Van nekik barátjuk, a Kapa, de inkább Mucsinak mondják, Zolinak nem hívják, mert túl sok a Zoli, nem lehet tudni, melyiknek szólnak.

Egy vasútállomás restijében találkoznak. A zenészek nem színészkednek, a színész nem zenél: szóval ez egy koncert. Így együtt beszélnek az átmenetiségről, a köztességről, arról, ami nem is már, nem is még, arról, hogy „Nem volt csatlakozás”.
Egyenes beszéd ez, a kétség egyenessége.
Ezért lesz könnyű nevetni is például.

A 30Y kocsmakoncertje a MÜPA-ban debütált 2015-ben. Maga a forma, az akusztikus hangvétel már ismert és szinte egyidős a zenekarral, a 2022-ben huszonkét éves 30Y tizenöt éve játszik közvetlen hangú koncerteket: fesztiválokon, vagy éppen utcazenélve. 2012-ben megjelent a Szentimentálé album, ami egyben jelenti a zenekar akusztikusan hangszerelt dalainak tárát és azok újra-koncepcionálását is. Idővel egyre több dal került az akusztikus dalrendbe a zenekar teljes repertoárjából, az intim megszólalás pedig lerázta magáról a pátoszt, inkább a közvetlenség, a közönséggel közös élmény, a dalokhoz kapcsolódó anekdoták váltak fontossá. 30Y-dalok szentimentálisan, a kocsmapulton, vagy éppen egy
restiben.

A Resti ennek a koncert-formának egy következő lépcsője. Az előadáson a zenekar mellett közreműködik Mucsi Zoltán színművész is, akinek különleges, állomásfőnöki szerepet osztott ezúttal a zenekar. 2019-ben a 30Y bemutatta Resti koncertjét Budapesten a MÜPA-ban, Pécsett a Kodály Központban, és Miskolcon a Művészetek Házában. Negyedik előadása már a 2020-as pandémiás időszakban, zárt ajtók mögött zajlott a győri református templomban. A koncertről különleges film is készült az Öt Templom Fesztivál szervezésében. A koncert hanganyaga a zenekar sajátos karácsonyi meglepetéseként, és a 30Y tizenkettedik lemezeként 2020. december 18-tól hallgatható az ismert streaming oldalakon, a koncertfilm pedig elérhető az Öt Templom Fesztivál YouTube csatornáján Mucsi Zoltán színművész és Beck Zoltán, a 30Y zenekar frontembere művészi együttműködéséből született Resti egy olyan koncert-forma, mely intim megszólalásával, közvetlenségével jól illeszkedik pünkösdi fesztiválunk víziójába, mely a közönséggel közös élményt helyezi előtérbe.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek