Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Mar. 23. (16:00)

István, a király (junior) – A rockopera legnagyobb slágerei eredeti hangszerelésben, gyermekszereplőkkel


István, a király (junior) – A rockopera legnagyobb slágerei eredeti hangszerelésben, gyermekszereplőkkel

A Magyar Állami Operaház rendkívül fontosnak tartja, hogy műsorával ne csak operakedvelő közönségét szolgálja ki, hanem a következő nemzedékre, az operába járók utánpótlására is gondoljon: gyerekeket, ifjakat is bevonjon. Így a gyermek- és ifjúsági programok mellett, illetve a kifejezetten gyermekek számára készült operákon és balettokon túl időről időre gyerekekkel állítja színpadra bizonyos műveknek a tömörített, „kicsik” számára készített változatát.

Ezúttal Szörényi Levente és Bródy János legendásnak számító rockoperáját, a Magyarország első szent királyának történetét feldolgozó az István, a királyt szemelte ki e célra, amelynek rövidített, gyermekbarát verzióját más helyszínen láthatta már a közönség István, a király iskolába megy címmel, Feke Pál rendezésében. A 2023/24-es évadban ezt a kész produkciót fogadja és mutatja be az OPERA az amúgy is családias, fiatalos Eiffel Műhelyházban.

Aztán ha van olyan gyerek, amelyik kedvet kap hozzá, az évad során alkalma lesz a „nagy” István, a királyt is megnézni Szinetár Miklós izgalmas, 2020-as rendezésében az Erkel Színházban.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek