Budapest 2023. Apr. 13. (19:00)

Kardos-Horváth János egyszál maga és az akusztika


Kardos-Horváth János egyszál maga és az akusztika

Szerző, zenész, szövegíró, előadó, zenekarvezető – korábban manager – apuka, író, költő, kutya, hobbikertész, környezetvédő, útkereső, Európai Magyar férfiember.
Dalaival, szerzeményeivel, műsoraival, közéleti megszólalásaival próbál reflektálni a világ finom rezdüléseire. Alkotóként új irányokat keres, témaválasztásaival a hétköznapi élet nagyszerű történeteit meséli el.
2021-ben A Dal című műsorban az Egyetlen szó című szerzeményével elnyerte az "év dalszerzője és szövegírója" díjat, Kaukázus zenekar pedig a Petőfi Zenei díjat kapta!
Korán kezdett élni, gyorsan kikezdte az élet, de nem adta fel! Emberileg és szakmailag is szívós, kitartó fajta, tanulékony, gyorsan alkalmazkodik. Elsőként kezdett a könnyűzenében környezetvédelemről beszélni/énekelni. A téma azóta is az egyik központi helyet foglalja el nála. Húsmentes étrenden él, többször járt Buddhista zarándokúton, nyitott, naiv, de későn érő típus. 10 éve elvált, 3 gyermekével és a volt feleségével jó a kapcsolat.
A Kaukázus zenekar frontembereként fiatalokhoz, felnőttekhez szól, de a gyermeki születése után alapított Hahó Együttessel a legkisebb korosztálynak, a gyermekeknek muzsikál, játszva tanit. Mottója az „életigenlés” és az együttérzés.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek