Budapest 2024. Mar. 26. (19:45)

Kompasszió – J. S. Bach Máté-passiója és más szenvedéstörténetek


Kompasszió – J. S. Bach Máté-passiója és más szenvedéstörténetek

„A koncert keretét Bach Máté-passiója adja, de Jézus szenvedéstörténete mellett együttérzésünket fejezzük ki más ártatlan áldozatokkal is” – foglalja össze Fischer Iván a Kompasszió (könyörület, részvét) névre keresztelt hangverseny koncepcióját.

Bach legterjedelmesebb művének mintegy fele szólal meg a koncerten. A nyitókórus után, a történet első kulcspontjánál a BFZ rögtön beszúr egy odavágó, jelenünkre reagáló betétet, majd ismét Bach következik, és így tovább. Az eredmény: színes, utalásokkal teli, élő zenei reflexió a világra. A passió a Nyíregyházi Cantemus Kórus és válogatott nemzetközi szólisták előadásában szólal meg. Jézus szerepét Peter Harvey ölti magára. Alakítása a Times szerint megnyerő, a Guardian szerint árnyalt, a BBC Music Magazine szerint finom és emberi.

A fennmaradt két Bach-passió egyikét, a protestáns egyházzene csúcspontjának tekinthető Máté-passiót ma gyakran pusztán zeneműként adják elő, pedig nagyon is alkalmazott zene volt, vagy ahogy Fischer Iván fogalmaz, „szellemi tartalmú rituálé”. Az 1727 nagypéntekjén bemutatott mű két része között nagyjából egyórás prédikáció hangzott el. A darabban található evangéliumi szövegek, a kor által jól értett zenei szimbólumok és a több ponton fellelhető kulcsszavak, amelyek összekötik a bibliai szövegeket Christian Picander költött verseivel és a korálok szövegeivel, mind azt mutatják, hogy ez a passió sokkal inkább tanítás, mint csupán zene. Tanítás részvétről és együttérzésről, vagyis kompasszióról.
Fischer Iván Amszterdamban már nagy sikerrel bemutatott elképzelése ehhez az eredeti gondolathoz csatlakozik. A Máté-passióból kimaradt jelenetek helyén olyan klasszikus vagy épp népzenei, jazz-, kórus- és filmbetétek szólalnak meg, amelyek mondanivalójukban találkoznak a bachi üzenetekkel. Ugyanaz a fogalom, több áldozat; egy este, több szenvedéstörténet – ez Fischer Iván szigorúan jelenre hangolt, folyamatosan változó koncepciójának lényege.

A betétek után mindig visszatér Bach zenéje. A kettéosztott kórus és a zenekar elképesztő sztereóhangzást hoz létre, érzékletesen jeleníti meg a tömegek közti felelgetést. A Máté evangéliuma nyomán haladó elbeszélés többször megáll, hogy áriák formájában vetítsen ki egy-egy érzést. Az intenzív, drámai, gyakran szenvedélyes zenében Bach számos szövegfestő eszközt használt, vokálisan és hangszeresen egyaránt. Jézus megszólalásait például mindig a vonósok tartott akkordjai kísérik, ez távolítja el őt a többi szereplőről, hangsúlyozza isteni létét. Bach legendás korálfeldolgozásai, amelyek a dramaturgiai csúcspontokon szólalnak meg, minden más zenénél közelebb állnak Istenhez. A Kompasszió a vallásos operának is nevezett mű zárókórusának hangjaival cseng ki.

Kompasszió: J. S. Bach Máté-passiója és más szenvedéstörténetek

Peter Harvey (bariton)
Anna-Lena Elbert (szoprán)
Nyíregyházi Cantemus Kórus
vezényel: Fischer Iván

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb kísérletének indult – Kanye Westet kitiltása miatt elmarad a 2026-os Wireless Festival

A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb...

Lefújták a 2026-os fesztiválszezon egyik legjobban várt eseményét: a Wireless Festival szervezői ma hivatalosan bejelentették a rendezvény...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8 százalékról mára 14-re nőtt az arány. Nem forradalom, inkább lassú, kitartó hangolás – de jól hallható.

A Hellmann's kutatói a hangtani szabványok alapján a majonézt hangszernek minősítették

A cég egy friss kísérletben hangtani szempontból vizsgálta a majonézt: hogyan reagál különböző érintésekre, milyen frekvenciákat produkál, és mennyire tekinthető kontrollálható hangforrásnak. Az eredmény: a definíciók szerint akár hangszerként is értelmezhető.
Új koncertek