Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Mar. 08. (19:00)

Lakatos Mónika és a Cigány Hangok


Lakatos Mónika és a Cigány Hangok
2020-ban Mónika cigányok közt elsőként nyerte el a WOMEX Életműdíját, ami a világzene legnagyobb kitüntetésének számít, valamint 2022-ben Kossuth díjjal is kitüntették.

Lakatos Mónika és a Cigány Hangok

Ezen formációk célja az oláh cigány kultúra legtisztább hagyományainak bemutatása, továbbéltetése.
A Romanimóhoz hasonlóan Lakatos Mónika legfontosabb társa a Cigány Hangokban is Rostás Mihály „Mazsi”. Rajta kívül szerepel még a lemezen Lakatos Róbert, Balogh Ildikó „Kriszti”, Balogh Andrea, Rostás Dzsenifer, akiket Kovács A. Máté kísér szájbőgőn és kannán. A koncerteken és a következő lemezeken azonban másokkal is találkozhat a közönség – Mónika azt szeretné, hogy minél több „cigány hang”
mutatkozhasson be a jövőben. A Cigány Hangok összetétele ezért folyamatosan változni fog körülötte, így szinte minden koncert egyszeri élményt nyújt majd.

Mónikát 2007-ben a marseilles-i Babel Med Fesztiválon Anna Lindh díjjal, 2013-ban a Mediawave Fesztiválon Párhuzamos Kultúrákért díjjal jutalmazták. 2014-ben Nemzetiségekért Díj Miniszterelnöki elismerésben részesült. 2019-ben bekerült a Kult50-be, a Fidelio Magazin által abban évben a magyar kultúrára legnagyobb hatásúnak ítélt 50 művész közé. 2020-ban Mónika cigányok közt elsőként nyerte el a WOMEX Életműdíját, ami a világzene legnagyobb kitüntetésének számít, valamint 2022-ben Kossuth díjjal is kitüntették.

A koncert az NKA támogatásával a Kétháné program keretén belül valósul meg.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek