Az Őrölt Nők Ketrece
Debrecen 2024. Jan. 30. (19:00)

LÍRA ÉS EPILÓGUS


LÍRA ÉS EPILÓGUS

Műsor: Beethoven: Coriolan nyitány, op.62 / Prokofjev: I. (D-dúr) hegedűverseny, op. 19. / Mozart: Esz-dúr szimfónia, K. 543

Közreműködik: Joanna Kamenarska – hegedű / Kodály Filharmonikusok

Vezényel: Bényi Tibor

 

Beethoven a Coriolan nyitányt és kísérőzenét 1807-ben komponálta Heinrich Joseph von Collin ma már ismeretlen színdarabjának előadásához. A szenvedélyes kompozíció Gaius Marcius Coriolanus 5. századi római hadvezér tragédiáját jeleníti meg, aki sikeres hadjáratokat vezetett Róma ellenségei ellen. A hős politikai ambíciókat is táplált, de nem járt sikerrel, és – anyja könyörgése ellenére – bosszúból árulóvá lett, majd szégyenében öngyilkosságot követett el. Beethoven drámai törekvései egyértelműek, ám a történet lineáris jellegét kénytelen volt szonátaszerkezet keretei közé helyezni. Míg a dráma továbblép a végkifejlet irányába, addig a szonátaforma szabályai visszatérést igényelnek. Beethoven azonban megkerülte ezt a dilemmát, és alapvetően nem a cselekmény leírását választotta, hanem a konfliktus lényegét ragadta meg. A nyitányt mindössze két zenei gondolatból építette fel, amelyek a dráma erkölcsi vonulatát jellemzik: Coriolanus bosszúvágyának forrongását állítja szembe anyja könyörgésével.

Prokofjev I. D-dúr hegedűversenyének szentpétervári ősbemutatóját eredetileg 1917 novemberére tűzték ki, de a zűrzavaros forradalmi helyzet miatt ez a terv hosszú késedelmet szenvedett. A premierre végül 1923-ban Párizsban került sor Marcel Darrieux szólójával, Serge Koussevitzky vezényletével. Prokofjev ekkor már a francia fővárosban élt, mert röviddel a versenymű befejezése után elhagyta Oroszországot, hogy "egy rövid nyugati koncertkörútra" induljon, ami  aztán tizenöt évig tartott. A közönség soraiban ott voltak Párizs művészeti elitjének tagjai, köztük Pablo Picasso, Anna Pavlova, Karol Szymanowski és Nadia Boulanger. Az új versenymű megosztotta a bemutató közönségét, a progresszívek túl konzervatívnak, a konzervatívok pedig túlzottan haladónak találták. Néhány hónapon belül azonban olyan művészek vitték sikerre, mint Nathan Milstein és Vladimir Horowitz (hegedű-zongora verzióban), valamint Szigeti József egy – Reiner Frigyes által vezényelt – 1924-es prágai kortárs zenei fesztiválon. A 19. századi romantika világa inkább a versenymű szélső tételeiben jelenik meg, míg középső, második tétele már a jellegzetesen 20. századi, motorikus ritmusok világa.

A zenetudósok, ha kifogynak az önálló témákból, előszeretettel találgatják, hogyan alakult volna Mozart pályája, ha hosszabb élet jut neki osztályrészül. Mesterségbeli tudása, és zeneszerzői találékonysága ugyanis megállíthatatlanul fejlődött, utolsó szimfóniái is tele vannak meglepő megoldásokkal. A „Nagy”g-moll (K.550) és a C-dúr „Jupiter” (K.551) szimfóniákhoz képest azonban az Esz-dúr (K.543) mű inkább a kifinomultságában újszerű, mint meglepetéseiben. Az Adagio-val kezdődő, 3/4 metrumra váltó nyitótétel a visszafogottság mintaképe, mely szigorúan tartja magát a szonátaforma szabályaihoz. Második tétele, az Andante, szintén a konvenciókhoz ragaszkodik, bár figyelemre méltóan él az elegancia és az intenzív kifejezőerő kombinációjával. A harmadik tétel Mozart egyik legnagyszerűbb menüettje, melynek triója Haydn-re emlékeztető népies hangulatot áraszt. Végül, a záró tételben a zeneszerző egy lendületes moto perpetuo-t (örökmozgót) vetett papírra, amelynek a második témája valójában az első téma álcázott megjelenése. Ez talán a szimfónia legmerészebb ötlete, ami különösen meglepő egy olyan zsenitől, aki kiapadhatatlan volt dallamalkotás terén is.

– baljos –

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek