Klasszikus zene? Avantgárd? Ambient? Világzene? Pop? - Ludovico Einaudi zenei világa könnyen megközelíthető a felsorolt irányzatok felől, de egyikkel sem azonosítható, hiszen éppen azért kebelezte be mindezt, hogy megteremthesse belőlük egyéni hangját, a „belső szükségszerűség” zenéjét.
Ludovico Einaudi ezt a kifejezést Vaszilij Kandinszkijtől kölcsönözte, aki hasonló hatással volt rá, mint zenetanára, Luciano Berio. Ő épp oly nagyra tartotta a Beatlest, mint Arnold Schönberget vagy az afrikai népzenét - utat mutatva Ludovico és a mali Ballaké Sissoko együttműködése felé.
A szülői ház szerepe szintén meghatározónak bizonyult. Az 1955-ben, Torinóban született Ludovico édesapja rangos könyvkiadóként, édesanyja zongoraművészként nyitotta meg előtte az egyetemes művészet kapuit. (Nagyapja, a markánsan baloldali Luigi Einaudi Olaszország köztársasági elnöke lett 1948-ban.) Ludovico zenei pályafutása a milánói konzervatórium elvégzése után, az 1980-as évek elején bontakozott ki. Zongorára, kamara- és szimfonikus zenekarra egyaránt számos darabot írt, majd a video-, a tánc- és a balettművészet felé fordult. A kilencvenes évektől több televíziós sorozat és mozifilm zeneszerzője lett, melyek közül az Ez itt Anglia, a Doktor Zsivágó, az Alattomos és az Életrevalók hazánkban is látható volt. Napjainkig huszonkét lemeze jelent meg, a legutóbbi 2015-ben, Elements címmel. Annak előadóival érkezik a Müpába, első magyarországi koncertjére.
Ludovico Einaudi: zongora
Közreműködők:
Redi Hasa: cselló
Federico Mecozzi: hegedű
Francesco Arcuri: gitár
Alberto Fabris: basszusgitár, elektronika
Riccardo Laganà: ütőhangszerek
Szólj hozzá!