Budapest 2024. Mar. 23. (20:00)

MAGASHEGYI UNDERGROUND KONCERT


MAGASHEGYI UNDERGROUND KONCERT

A Magashegyi Underground a Petőfi Rádió egyik korai felfedezettjéből lett a magyar alternatív könnyűzenei szcéna egyik meghatározó koncert-zenekarává.

Az együttest 2004- ben alapította Fodor Máriusz, de igazán Bocskor Bíborka énekesnő belépésével találta meg igazi hangját: a vele készített Szeplős Váll és Anglia című dalok hamar ismertté tették a csapatot. Stílusuk bekategorizálhatatlan: városi folkzenéjükben gyakran hallhatunk elektronikus-zenei hatásokat és erős sláger-szerzői vénájuk ellenére nem félnek a sötétebb tónusoktól sem.

Öt teljes albumuk jelent meg eddig (Ezer erdő 2010, Tegnapután 2013, Talált tenger 2016, Titkos életem 2020, Egymáshoz rövid az út 2023), a rajtuk található rádiós dalok (Metróhuzat, Rázz fel, Árnyékok, Esőnap, Szemszavak, Holdfényváros) folyamatos jelenlétet és rengeteg koncert-meghívást biztosított a csapatnak. 2018-ban az addig "búvópatakként" csörgedező irodalmi szál folyóvá duzzadt: Tóth Krisztinával először közös MÜPA estet írtak és adtak elő, majd 2020-ban kiadták Titkos életem című albumukat, amely minden dala a költő-írónő verseire íródott.

A csapat Bocskor Bíborka egyéves szülési szabadsága után 2021-ben kipihenten, újult energiákkal tért vissza a koncert színpadokra, a rajongók legnagyobb örömére. 2023 decemberében kiadták legújabb, "Egymáshoz rövid az út" című stúdióalbumukat, amelyen újra együtt dolgozott a zenekar "csúcskorszakának" dalaiért felelős alkotómag: Bíborka, Fűrész Gábor és Toldi Miklós mellé visszatért Fodor Máriusz és Tariska Szabolcs szövegíró is. A kritika és a rajongók egyaránt élénken üdvözölték az új anyagot, így több új szerzeménynek is bebiztosított helye lesz a tizennyolc éves pályafutásuk teljes keresztmetszetét felölelő setlistbe.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb kísérletének indult – Kanye Westet kitiltása miatt elmarad a 2026-os Wireless Festival

A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb...

Lefújták a 2026-os fesztiválszezon egyik legjobban várt eseményét: a Wireless Festival szervezői ma hivatalosan bejelentették a rendezvény...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8 százalékról mára 14-re nőtt az arány. Nem forradalom, inkább lassú, kitartó hangolás – de jól hallható.

A Hellmann's kutatói a hangtani szabványok alapján a majonézt hangszernek minősítették

A cég egy friss kísérletben hangtani szempontból vizsgálta a majonézt: hogyan reagál különböző érintésekre, milyen frekvenciákat produkál, és mennyire tekinthető kontrollálható hangforrásnak. Az eredmény: a definíciók szerint akár hangszerként is értelmezhető.
Új koncertek