Az Őrölt Nők Ketrece
Kecskemét 2023. Oct. 28. (19:00)

MARGARET ISLAND: Szabadon szép a tánc


MARGARET ISLAND: Szabadon szép a tánc

Október 14-én kezdődik a Margaret Island „Szabadon szép a tánc" elnevezésű országos turnéja a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével. A kísérleti projektben a zene mellett a mozgásművészet is központi szerepet kap és az énekesnő, Lábas Viki is táncol.

Régóta álmodozik táncművészekkel közös produkcióról a Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alapította zenekar ezúttal tőlük szokatlan formában mutatkoznak be, és a már jól ismert dalaikat is egy új oldalukról, áthangszerelve játsszák el a közönségnek. 
 
A turné során hat táncművész csatlakozik hozzájuk, a zenekar énekesnője, Viki pedig kilép a komfortzónájából és ő is balettozik majd az előadásokon.

„Már év elején elkezdtem a próbákat a táncosokkal, folyamatosan ingázom Szeged és Budapest között. Egyszerre izgalmas és fárasztó ez az időszak, ugyanakkor nagyon felszabadító így kifejezni az érzéseket, várom, hogy a közönség is lássa, min dolgozunk ilyen sokat" – meséli.
 
A koreográfiáért egyébként a Szegedi Kortárs Balett társulatának tagja, Czár Gergely felel, aki az epizodikus jelenetekben színpadra vitt élethelyzeteken át többletjelentést adott a Margaret Island felvételeinek. Az együttes ezáltal tánclépésekkel is kifejezi mindazt, ami foglalkoztatja őket: magánéleti és társadalmi kérdésekre, problémákra is reflektálnak a műsor alatt.

A bensőséges hangulatú összművészeti produkción a csapat ősszel megjelenő EP lemezének számai is hallhatóak lesznek, továbbá ritkán játszott dalokkal és akusztikus blokkal is készülnek a turné állomásaira.

 

Margaret Island – „Szabadon szép a tánc" országos turné a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével:

Október 14. – Veszprém, Hangvilla
Október 20. – Miskolc, Művészetek Háza
Október 21. – Debrecen, Kölcsey Központ
Október 23. – Szeged, Nemzeti Színház
Október 28. – Kecskemét, Hírös Agóra
Október 29. – Gödöllő, Művészetek Háza
November 12. – Győr, Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ
November 16. – Pécs, Kodály Központ

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek