Az Őrölt Nők Ketrece
Szigetszentmiklós 2024. Mar. 24. (19:00)

Másnap - Cseh-Csengery / Beck-Szűcs - Hallgasd Helyben!


Másnap - Cseh-Csengery / Beck-Szűcs - Hallgasd Helyben!

Cseh Tamás és Csengey Dénes közös dalainak csak egy szelete került közönség elé keletkezésük idején, a nyolcvanas évek második felében a Mélyrepülés című egyetlen közös műsorukban és 1988-as lemezükön.

Az ekkor született dalszövegek nagyobb része viszont több mint harminc évet pihent a fiókban, mígnem a Cseh Tamás Archívumban őrzött hagyaték részeként megkezdődött ezek feldolgozása. A megtalált, megtisztogatott szövegekből, félkész dallamfoszlányokból, dúdolgatott ötletekből állította össze estjét és vette lemezre a dalokat Beck Zoli és Szűcs Krisztián, a szövegíró fiának, Csengey Balázsnak a segítségével.

A 30Y frontembere és az egykori Heaven Street Seven frontembere  által befejezett dalok régiek is, mégis maiak, hiszen most nyerték el végső formájukat. A rekonstruáló, alkotó folyamatot követően „a fiúk a dolgok mélyére ásnak” a színpadon, így elevenedik meg és ér össze múlt és jelen a dalokban.

A kiindulópont számos előadatlan dal, melyeket kész-félkész állapotban őriz a Cseh Tamás Archívum. A Katona József Színházban 1986-ban bemutatott Mélyrepülés körül is született vagy születőben volt egy újabb „zenés tragikomédia” szövege és a hozzá tartozó dalok, ám a nyolcvanas évek végének politikai forrongása és Csengey korai halála megakadályozta, hogy ezek a dalok Cseh Tamás előadásában színpadra-lemezre kerüljenek.

Beck Zoli így foglalja össze a Másnap műsor összerendezését:

„a meglévő vázlatokat, dallamos kazettákat meghallgattuk, a kéziratokat olvastuk, a versszövegekre írt akkordokat átjátszottuk, a dalokra vonatkozó szerzői megjegyzéseket – amelyek a kéziratokon, levelekben, véletlenül rögzített beszélgetésekben őrződtek meg – értelmeztük: restauráltunk vagy éppen újraírtunk. Közben rajzolódott az a narratív keret, ami ezeket a dalokat műsorként egyben tartja, és ebben kerestük magunkat, azt az önazonosságot, ami a számunkra elengedhetetlen. Szóval mi a saját dalainkat kell, hogy játsszuk, nekünk képviselnünk kell ezeknek a daloknak az igazságát, nem egyszerűen eljátszani azokat így-úgy.”

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek