Program: Johannes Brahms: Tragikus nyitány, Op. 81 Pjotr Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, Op. 33 Claude Debussy: Zenekari képek
Nagyzenekari koncert: Brahms, Csajkovszkij, Debussy
Német, orosz és francia zenével tér vissza a BFZ élére Michel Tabachnik. Elmúlt két budapesti fellépéséhez hasonlóan az egykor Herbert von Karajannal is együtt alkotó svájci karmester műsorán ismét megtaláljuk Debussyt – ezúttal a barokk szvit műfaja előtt tisztelgő, egyúttal a szerző spanyol zenei élményeiből táplálkozó Zenekari képek kerül a programba. A hangverseny első részében Brahms párdarabként komponált két koncertnyitányából a súlyosabb hangvételű „tragikus” csendül fel, majd Csajkovszkij mozarti eleganciához visszanyúló, csellóversenynek is nevezhető műve szólal meg. Az est főszereplője egy 1727-es gordonka és az a német Daniel Müller-Schott, akit a New York Times kritikusa így jellemzett: „rettenthetetlen zenész perzselő technikával”.
„Az egyik sír, a másik nevet” – foglalta össze tömören Brahms 1880-ban komponált két nyitányának lényegét. Úgy érezte, hogy a vidám diáknótákat feldolgozó Akadémiai ünnepi nyitány mellé feltétlenül írnia kell egy komorabbat is. Semmilyen személyes tragédia nem érte akkoriban, így programot, konkrét történést nem rendelt a műhöz (bár egyesek Faust-tematikára gyanakodnak), a kontrasztdarabból mégis igazi drámai hangvétel sugárzik. A Beethoven utolsó szimfóniájának, illetve Brahms saját zongoraversenyének karakterét idéző d-moll hangnem, a tömör hangszerelés, a mélyvonósok kiemelése, valamint a két súlyos nyitóakkord azonnal megteremti a melankolikus atmoszférát.
A 19. században zeneszerző és előadóművész szimbiózisban alkotott. A szólista értékelte a neki szánt művet, javítási javaslatokat tett, cserébe sikerre vitte a darabot. Kiváltképp igaz volt ez a Mozartért rajongó Csajkovszkij és barátja, Wilhelm Fitzenhagen esetében. A csellista annyira magáénak érezte a szerző Rokokó variációit, hogy a szokásosnál is jobban beleszólt az alkotói folyamatba: változtatott a variációk sorrendjén, húzott a műből. A darab Csajkovszkijtól származó témája, a variációk mozarti bája és a rendkívül finom hangszerelés ettől mit sem változott.
Két Images című zongoraciklusa után Debussy zenekarra is írt három tételt Images pour orchestre (Zenekari képek) címmel. A tételek többéves különbséggel születtek, és egymástól egészen eltérő hangulatokat tükröznek. Az 1909 és 1912 között keletkezett Gigues angolos hangvételű zene, amelyben egy The Keel Row című angol népdalt is idéz a szerző. A darab leghíresebb része, a gitárt és kasztanyettát is igénylő Ibéria önmagában is három tételből áll: a mozgalmas, páratlan lüktetésű Utcákon, utakon után az „andalúziai éjek részegítő bűvölete”, vagyis Az éjszaka illatai, majd az ébredő várost bemutató Ünnepnap reggele következik. A Zenekari képeket a nosztalgikus, hangszíntömbökből felépülő Tavaszi körtánc zárja.
Szólj hozzá!