1999-ben jelent meg debütáló albuma, az On How Life Is, amely egy különös korszakváltás közepén érkezett. A poplistákat akkoriban a tinisztárok (Britney Spears, Backstreet Boys), a nu metal (Korn, Limp Bizkit) és a latin pop (Enrique Iglesias, Ricky Martin) uralta, miközben egyre többen kezdtek újra vágyni az élő hangszerekre, a valódi érzelmekre és a klasszikus soul hangzására. Macy Gray pontosan ezt hozta: modern volt, mégis időtlen, egyszerre szólt a rádióknak és azoknak is, akik ennél mélyebb zenére vágytak. Az áttörést az album I Try című száma hozta meg, amely néhány hónap alatt az egész világot bejárta. Magyarországon is folyamatos rádiós sláger lett, a klipet pedig szinte lehetetlen volt elkerülni az MTV vagy a VIVA műsorán. A dal Grammy-díjat ért, Macy Gray pedig egyik napról a másikra a kortárs soul legismertebb alakjai közé került.
A zenén túl a filmvásznon is gyakran feltűnt. Szerepelt többek között a Training Day című Oscar-díjas krimiben, később olyan produkciókban is láthattuk, mint a For Colored Girls, a Brotherly Love, a Cardboard Boxer vagy a Netflix Fuller House című sorozata.
Sokan próbálták hasonlítani másokhoz: egyesek Billie Holiday, mások Nina Simone vagy Sly Stone örökségét vélték felfedezni benne. Az igazság azonban az, hogy valójában senki sem énekelt úgy, mint ő. Hangja elsőre talán szokatlan, de éppen ez az egyediség tette összetéveszthetetlenné.Pedig eredetileg nem is énekesnek készült. Az ohiói Cantonból származó énekesnő forgatókönyvírást tanult Los Angelesben, dalokat pedig kezdetben más előadóknak írt. A legenda szerint egy demófelvételen a felkért énekes egyszerűen nem jelent meg, ezért ő állt a mikrofon mögé. Ez a véletlen döntés indított el egy több mint negyedszázada tartó nemzetközi karriert...
Miközben sok kortársa ma már elsősorban a nosztalgiakoncertekből él, Macy Gray továbbra is aktív alkotó. A The California Jet Clubbal készített The Reset albuma társadalmi kérdéseket és emberi kapcsolatokat boncolgatott, tavaly pedig a BIG FREEDIA közreműködésével megjelent I AM című kislemezével jelentkezett, amely az önelfogadásról és az egyéniség vállalásáról szól.
A mostani koncertkörút címe – The Trouble With The Truth – sem véletlen. Gray az utóbbi évek interjúiban egyre többet beszél arról, hogy a siker önmagában nem tesz boldoggá, és arról is, mennyire könnyű beleragadni egy életbe, amelyet talán soha nem is magunknak választottunk. Egyik gondolata különösen jól összefoglalja ezt a szemléletet:
„Néha úgy érzem, mintha mindannyiunkat rászedtek volna. Egész életünkben dolgozunk, küzdünk, sokszor még hatvanéves korunk után is, hogy teljesítsük a kötelességeinket. Elgondolkodom rajta, valóban ez volt-e a nagy terv? Miért nem lehet egyszerűen csak kisétálni a naplementébe terhek nélkül?”
November 30-án az Akvárium Klub NagyHalljában végre a magyar közönség is újra élőben hallhatja azt a hangot, amelyet talán nem mindenki tud azonnal névhez kötni – de amelyet szinte mindenki felismer az első néhány hang után.
Macy Gray, Akvárium
























Szólj hozzá!