Nagyon sok mindent ide kéne hordani ahhoz, hogy az egész sztorit jól értse mindenki. De mivel már leírtuk egyszer (sokszor), tessenek azokat olvasgatni:
A történetüket itt foglaltuk össze.
A visszatérésről itt számoltunk be.
A budapesti koncert felvezetése pedig itt olvasható.
Ha ezeket elolvasod, képbe kerülsz, ha meg ismered a történetüket, akkor meg már eleve képben vagy. Minket a DAMNED színpadképe fogadott hétfő este a Parkban. Annyira kerek ez a történet, hogy már ezért is lehet szeretni őket. A hetvenes évek második felében a Sex Pistols és a Clash mellett a brit punkszíntér legismertebb képviselőjének számítottak, első magyarországi fellépésük 2023-ban volt az A38-on.
Na de mi volt a legeslegelső fellépésük?
A zenekar 1976. július 6-án adta első koncertjét a 100 Clubban, ahol éppenséggel a Sex Pistols előzenekara voltak!!! 50 évvel később meg Budapesten ismétlik meg ezt a történetet, hát nem gyönyörű? Amúgy nem mennek végig, a kontinentális Európa pár városában léptek csak fel velük. A Sex Pistols featuring Frank Carter jubileumi európai turnéja 16 fellépést jelent: a tegnapi (július 20-i) budapesti koncert a turné 6. állomása volt, így jelenleg még 10 európai koncert van hátra a menetrendből. A zenekar ezt követően, szeptemberben indítja el a Steve Jones sérülése miatt elhalasztott és újraszervezett észak-amerikai koncertsorozatát.
Na de vissza az előzenekarra. Bár egy barátunk, akivel az 1-es villamoson összefutottunk, azt állította, neki talán még fontosabbak mint a főfellépő és anno még külföldre is elutazott, hogy lássa őket, a lelkesedését nem tudtuk osztani, bár ahogy a társaságunkban megjegyezte valaki, "szerethető pozőrök". És tényleg. A két zenekar közös múltját tekintve abszolút itt volt a helyük, a küldetésüket teljesítették, de nem lettünk a rajongóik, halálfejes pizsoma ide vagy oda. Viszont elhangzott egy dal, amire többen úgy reagáltak, mintha a Gunstól játszottak volna egy számot. Valójában azonban nem a The Damned játszott Guns N' Roses-dalt, hanem fordítva: a Guns N’ Roses rögzítette és tette világhírűvé a The Damned legelső slágerét, a New Rose-t az 1993-as „The Spaghetti Incident?” című feldolgozásalbumán. De ez még mind semmi: 2026-os világturnéja lengyel állomásán a Neat Neat Neat című Damned-számot játszotta el a Guns – állítólag életükben először. Szóval mindebből is látszik, hogy azért ezek az urak: Dave Vanian, Captain Sensible (LOL), Rat Scabies, Paul Gray és Monty Oxymoron (LOL, ő a pizsomás) nem akármilyen katalógussal rendelkeznek.
És akkor forduljunk rá a fő fellépőre – de rögtön torpanjunk meg egy kicsit. Olvasva a különféle kommentszekcióban leírt rendíthetetlen véleményeket, nagyjából két tábor van, az elsők azok, akik a címben feltett kérdésre igennel felenek, a másik meg értelemszerűen az a kórus, akik azonnal rávágják a NEM!-et. Az ő alcsoportjuk az, amelyik szerint ez a Sex Pistols már azért sem ugyanaz, mert nem rendelkezik AZZAL a punk energiával. Nagyjából sejtem mire gondolnak, de azért én a józan észt még a zenével kapcsolatban sem hagynám ki az ítélet (nem véleményt mondanak...) kihirdetéséből. Nagyon lehangoló leszek: kedves emberek, ti sem vagytok ugyanazok, mint 50 éve. Ez a Budapest Parkban is jól látható volt: hajhiány, pocakok, ráncok lepték el az annak idején igen aktív punk urak és hölgyek testét, és nagy összegben mernénk arra is fogadni, hogy a lelkükben is bekövetkezett a fél évszázad alatt némi változás. A fikázók persze biztos nem voltak itt, de azért szerintem őket is megharapdálta itt-ott az idő vasfoga.
Az isten szerelmére, Paul Cook dobos a 70. születésnapját ünnepelte tegnap a Parkban! Vele mi is, mert kétszer is elénekeltük neki Carter vezénylésével a happy birthdayt. Szóval, mi az elvárás egy kultikus punk zenekarban még a mai napig fellépő hetvenes zenészekkel kapcsolatban? Hogy inkább ne is lépjenek fel? Szerintünk a regnálásuk alatt született felvételeik jól megőrzik azt a korszakot, azt a hangulatot, azt dühöt meg zenét, és jóval azután, hogy a frontemberük otthagyta, leszólta, beperelte őket, akár úgy is gondolhatják, hogy újra színpadra állnak – hat-nyolc ezer ember tegnap este jócskán profitált ebből. Nem beszélve arról, hogy volt az első sorban csápolók között egy, az apja nyakában egyértelmű kézjelzéseket szóró kissrác is, na, neki mekkora élmény lehetett... Frank Carter amúgy a végén komolyan megküzdött azért, hogy a tömegbe dobott valamije (setlist?) eljusson a srácig, mert hát azért mindenki szeretett volna egy darabot belőle :)
De ha már Frank Carter...
Elég jól láthatóan feltüntetik a produkció címében a viszonyulást: Sex Pistols featuring Frank Carter. A Frank Carter & The Rattlesnakes frontembere (a Dürerben is jártak, a belinkelt cikkek között bővebb leírás is olvasható róla) nem akar – és szerintünk nem is tudna – Sid Vicious vagy Johnny Rotten lenni. Ez utóbbiak közül egyik sem volt az a kifejezetten szerethető figura, bár a karakterük nélkül ez a történet nem alakul így. Frank Carter meg szerethető. Nagyon is. Bármikor bármilyen formációban szívesen megnézném újra. Mindamellett, hogy lendületből leénekli az egyetlen, Never Mind the Bollocks című Sex Pistols album (+ Stooges-cover, No Fun) dalait, a színpadi, frontemberi léte lenyűgöző, folyamatosann kapcsolatban van a közönséggel, és nem úgy, hogy leköpködi vagy lelövi őket :)
És miközben minden szem Cartert figyeli, Steve Jones továbbra is ugyanazzal a hanyag magabiztossággal pakolja egymásra azokat a riffeket, amelyekből ötven éve fél Anglia megtanulta, hogyan szól a düh... Glen Matlock pedig ismét bebizonyította, hogy a punknak is kell egy stabil gerinc. Nem véletlen, hogy a zenekar legismertebb dalainak jelentős részében szerzőként is ott áll a neve. Igaz, a koncert vége felé már leültek egy dal erejéig, de a zárószámban minden maradék energiájukat összeszedve még egyszer megmutatták, hogy a punknak nem a születési anyakönyvi kivonat az igazoló szelvénye.
Nagyon hálás voltam, amikor a frontember bejelentette csak csajok circle pitet, nagyon régi vágyam volt egy ilyenbe belekeveredni, és bődületesen vonzó volt, hogy ezúttal kimaradnak a pörgésből a jó nagy, izzadó férfitestek, de sajnos egy beavatkozás miatt még a bólogatás meg az éneklés is tiltólistás volt, nemhogy a pogózás, de ismerek olyat, aki megtette! Amúgy ezt is nagyon nehezen érte el Carter, percekig mutogatnia meg ordibálnia kellett, hogy a pasikat kiterelje a körből, mondanám, hogy a magyar makacs fajta, de sok külföldi is részt vett a koncerten. Amúgy ő maga is beállt a kör közepére, talán bodysurfölt is egyet, és ugyan a kivetítőn látható archív koncertfelvételek intenzitását nem érte el a parkos pogó, azért nem lehet azt mondani, hogy a kemény mag tétlenül álldogált – az óriási különbség az volt, hogy a filmbejátszásokhoz képes tegnap mind a pogozóknak, mind a bodysurfözőknek telefon volt a kezében, amivel magukat vették fel.
Ami meg a bejátszásokat illeti, elég sokat kellett a vágónak melóznia azon, hogy Rotten egyetlen filmkockán is rajta legyen, mert tuti leperelte volna róluk a gatyájukat is.
Azt gondoltam, az ikonikus God Save th Queen majd valamikor a végén, a ráadásban lesz, de középtájra lőtték be, talán, mert a királynő már halott. A dalsztorit itt olvashatjátok el. A My Way sem maradt ki, bár ezúttal a hangok a helyükre kerültek – a dalsztori itt –, azért Carter is beletett némi iróniát/fricskát, amikor felkapcsoltatta a telefonok fényét a közönséggel.
Abban egészen biztos voltam, hogy a legutolsó szám az Anarchy (in the U.K) lesz, addigra már mindenki úgy felpörgött, hogy egy emberként ordítottuk (ezúttal már én is, bocs, doki), hogy I wanna be anarchy. Talán pár hónappal ezelőtt még nagyobb átéléssel ment volna, de így sem volt rossz.
Ahogy társaságom bölcse megállapította, ez az egész olyan volt, mint egy Sex Pistols tribute, csak a zenészek jobban játszottak :) És ha elnéztem a körülöttem boldogoskodó embereket, komplett családokat, haverokat összekapaszkodva, én már akkor rábólintottam a címben feltett kérdésre, és hozzájuk hasonlóan elöntött a felszabadult, örömködős koncertérzési.
Egy dolog árnyalta be a felhőtlent, levezetem.
Ezek a dalok soha nem szerelmes vallomások vagy költői metaforák voltak, hanem verbális Molotov-koktélok: dühös, cinikus és kíméletlen helyzetjelentések egy olyan világról, amelyben egy egész generáció nem találta a helyét. A Sex Pistols annak idején pontos látleletet adott a saját koráról. Azt hihetnénk, hogy ötven év alatt ez a látlelet az érvényét veszítette. Ehelyett meghalt a királynő, király lett III. Károly, kicserélődtek a politikusok, megváltozott a technológia, de az elidegenedés, a fogyasztói társadalom abszurditása és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság aligha lett kisebb. Nem ugyanaz a világ vesz körül bennünket, de ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel. A történelem nem ismételte önmagát: egyszerűen tett egy teljes kört.
Már csak ezért a felismerésért is jár az igen a címben feltett kérdésre.
Sex Pistols, My Way, Sid Vicious, Johnny Rotten, John Lydon, . Frank Carter
Szólj hozzá!